Bő egy éven át zaklatta szomszédait egy férfi Domboriban

2020. július 19. 12:59 2020. júl. 19. 12:59

2018. decemberétől indultak a zaklatások, végül idén februárban tettek feljelentést az érintettek.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a napokban zárt le egy ügyet a Szekszárdi Rendőrkapitányság, amelyben egy dombori férfi zaklatta 2018. decembere óta a szomszédait, akik végül 2020. februárjában tettek feljelentést a rendőrségen.

A közlemény szerint a Domboriban élő nőt és élettársát a szomszédjuk zaklatta azzal, hogy 

"éjszakákba nyúlóan folyamatosan hangosan hallgatja a zenét és hangoskodik, és amikor részeg, mindkettőjükkel folyamatosan kötekedik, fenyegetőzik és agresszíven viselkedik.

Az ügyben a Szekszárdi Rendőrkapitányságon indítottak büntetőeljárást. Az eljárás során tanúk, sértettek kihallgatását követően gyanúsítottként hallgatták ki az 50 éves szekszárdi férfit összesen ötrendbeli zaklatás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, aki a bűncselekmények elkövetését részben elismerte.

A szekszárdi rendőrök az ügy vizsgálatát befejezték, és a keletkezett iratokat a napokban megküldték az illetékes ügyészségnek"

- áll a közleményben.

 

Címlapkép: Illusztráció/police.hu

Forrás: Pécsi STOP/police.hu