Drogügy is lett a mobillopásból, az orgazdát is elkapták a rendőrök

2020. február 6. 12:48 2020. feb. 6. 12:48

Egy férfi tett feljelentést 2020. február 4-én este arról, hogy Pécsett, a Boltív közben leállított, nyitott állapotban lévő gépkocsijából ellopták a mobiltelefonját.

A rendőrök pár órán belül elcsípték a lopással gyanúsítható 35 éves, valamint 25 éves pécsi férfiakat. Előállították őket,a 35 éves férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését, és a nyomozóknak azt is elmondta, hogy az autóból ő vette ki a telefont, amelyet ezután társának adott. Ellenük lopás elkövetése miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság.

A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki február 5-én azt a 34 éves férfit is, aki a 25 éves férfitól annak ellenére vásárolta meg a telefont, hogy tudta róla, hogy lopott.

Az otthonában megtartott kutatás során megtalálták, majd lefoglalták az ellopott mobiltelefont, valamint kábítószergyanús anyagokat is találtak nála, amelyeket szintén lefoglaltak. Amikor a járőrök bekopogtak a lakásajtón, a férfi a kábítószergyanús anyag egy részét megkísérelte lehúzni a vécén, azonban a rendőrök ebben megakadályozták. Ellene orgazdaság és kábítószer birtoklása miatt indult nyomozás.

A telefont az egyenruhások visszaadták a tulajdonosnak.

Forrás: police.hu