Egy áruház parkolójában szúrta meg vitapartnerét ez a férfi Pécsett

2021. május 6. 15:05 2021. máj. 6. 15:05

A Pécsi Járásbíróság 2021. május 6-án elrendelte egy fiatal pécsi férfi letartóztatását egy hónapra felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és súlyos testi sértés bűntette alapos gyanúja miatt.

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított 2021. május 3-án, a délutáni órákban Pécsett, egy áruház parkolójában összeszólalkozott a sértettel, akivel - a családjaik között fennálló évtizedes ellenségeskedés miatt – rossz viszonyt ápol. A veszekedést kölcsönös tettlegesség követte, melynek során a gyanúsított elővett egy kést és azzal a sértett férfit több ízben – a nyakán és a fején – súlyosan megszúrta, megsértette. A Pécsi STOP legfrissebb híreit itt találod!   

A gyanúsított tagadja a bűncselekmény elkövetését. Alaposan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén az eljárásban résztvevő egyéb személyek befolyásolásával, tárgyi bizonyítási eszköz megsemmisítésével, elrejtésével veszélyeztetné a bizonyítást, ezért a bíróság elrendelte a letartóztatását, írja oldalán a Pécsi Törvényszék. 

Ez is érdekelhet: Újpetre közelében "büntetőfékezett" most börtön várhat rá

Az ügyész a bíróság határozatát tudomásul vette, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be, így a végzés nem végleges. A Pécsi STOP legfrissebb híreit itt találod!   

Forrás: Pécsi Törvényszék 

Címlapkép: Illusztráció, Pexels