Elkapták meszesi buszsofőrleköpőt

2020. március 27. 16:09 2020. márc. 27. 16:09

Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki csütörtök délelőtt, a koronavírus-járvány miatti kordonszalagot átszakítva leköpte egy pécsi helyi járatú autóbusz sofőrjét Meszesen.

Amint arról hírt adtunk, az eset egy, a 4-es vonalon közlekedő buszon történt. Az utas Meszes megállóban átmászott a koronavírus-járvány miatt kihelyezett kordonszalagon (mely a biztonságos távot hivatott mutatni a sofőr és az utazóközönség között), majd a buszsofőrt inzultálta, leköpte, majd elhagyta a helyszínt.

 Az esetet a sofőr jelentette a diszpécsernek, a diszpécser szólt a rendőrségnek, a járművet a Tüke Busz Zrt. lezárta, alapos fertőtlenítés és takarítás után áll csak ismét munkába. A buszsofőrnek a cég üzemorvosa azt javasolta, a fertőzés lehetőségének kizárásig vonuljon önkéntes házi karanténba.

A rendőrség péntek délután azt közölte, hogy a köpködőt még csütörtökön elkapták. A nyálgazdag delikvens egy 25 éves férfi, az egyenruhások előállították, kihallgatták, elismeertet tettét, ellene garázdaság miatt indult nyomozás.

Forrás: Pécsi STOP