Évet értékelt a rendőrség: egy halálos testi sértés és a tavalyi takarékrablás elkövetőjét még mindig keresik

2020. május 31. 14:44 2020. máj. 31. 14:44

Megkerestük a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságot, hogy a 2019-es évről szóló rendőrségi évértékelőről adjanak kissé bővebb felvilágosítást, hogyan változtak a számok a megyében. A válaszokból kiderült, hogy tavaly több lett a regisztrált bűncselekmény a 2018-as adatokhoz viszonyítva. Több bűncselekménytípusnál csökkenés volt, de a garázdaságoknál, kábítószeres ügyeknél és az autólopásoknál emelkedett a mutató 2018-hoz képest. Egy halálos testi sértés és a 2019. novemberi takarékrablás ügyére nem sikerült pontot tenni tavaly.

Mint minden évben, idén is szokás szerint megkereste lapunk a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságot, hogy az előző évről szóló rendőrségi évértékelőről adjanak nekünk bővebb felvilágosítást, ha már idén sem volt sajtónyilvános az erről szóló rendezvény. Ez régebben nyilvános volt a sajtónak, sőt, kellemes baráti hangulatban lehetett megvitatni a különféle kérdéseket, problémákat, aztán 2018-ban hirtelen leszokott erről a rendőrség, és tavaly is tartotta magát ehhez.

A 2019-es évről szóló rendőrség évértékelőt idén február 19-én tartották meg a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságon, és az vezetői döntés alapján nem volt sajtónyilvános - derült ki a rendőrség válaszából.

Emberölések, regisztrált bűncselekmények, kábszeres ügyek

Mint kiderült, 2018-hoz képest 2019-ben kettőről háromra nőtt az emberölések száma a megyében (ezek mindegyike szándékos befejezett emberölés volt), előfordulásuk eseti és egyedi volt. 2018-hoz hasonlóan 2019-ben sem regisztráltak Baranyában emberölési kísérletet.

A regisztrált bűncselekmények számában viszont 2019 már erősödést hozott (a megelőző évhez viszonyítva): tavaly ugyanis a rendőri eljárásokban regisztrált bűncselekmények száma 5989 volt (míg 2018-ban 5746 a mutatószám) a megyében.

Több bűncselekmény-típusra külön is rákérdeztünk a rendőrségnél. 

A garázdaságok száma a 2018-as 353 esetről 389-re emelkedett tavaly. A lopások száma a 2018-as 2083 esetről 1904-re, a lakásbetörések száma 460-ról 386-ra, a rablások száma 21-ről 20-ra, míg a kifosztások száma 26-ról 24 esetre csökkent 2019-ben. Az orgazdaságok (9-ről 5-re), a rongálások (221-ről 193-ra) és a zárt gépjárműfeltörések esetszáma (70-ről 39-re) is csökkent tavaly.

Ugyanakkor a jármű önkényes elvétele (22-ről 32-re), a személygépkocsi-lopások száma (3-ról 8-ra) nőtt 2019-ben 2018-hoz viszonyítva. 

A baranyai rendőrség hozzátette, hogy ezen bűnügyi adatok az egységes nyomozóhatósági és ügyészségi bűnügyi statisztika rendszeréből származnak, ami egy úgynevezett követő statisztika, amely mindig esetben a már lezárt eljárások számáról ad tájékoztatást. Az adatbázis ugyanis nem az elkövetési idő, hanem a statisztikában rögzítés időpontja szerint tartalmazza a bűncselekményeket.

A kábszeres ügyeknél a fogyasztói és terjesztői magatartásra kérdeztünk rá, a rendőrség válasza szerint a terjesztői magatartású kábítószerrel visszaélések előfordulása 19-ről 22-re emelkedett.

Határsértések, embercsempészet

Az illegális határátlépésekre, elfogott határsértőkre és az embercsempészettel gyanúsítottak számára is kíváncsiak voltunk. 

Az embercsempészettel kapcsolatban a rendőrség azt válaszolta, hogy ez a bűncselekmény nem jellemző, tavaly ugyanúgy 3 ilyen eset volt Baranyában, mint 2018-ban. 

2019-ben 44 esetben összesen 442 illegális határátlépővel ("illegális migráns" a válasz szerint) szemben intézkedtek a baranyai rendőrök, a tiltott határátlépés és kísérlete szabálysértés miatt elfogott személyek száma 2019-ban 303 fő, 2018-ben 180 fő volt

A megyei főkapitányság hozzátette, hogy ezen adatok is követő statisztikából származnak (mint eggyel feljebb a bűncselekménytípusoknál), vagyis nem az elkövetési idő, hanem a statisztikában való rögzítés időpontja szerint tartalmazza ezeket az egységes nyomozóhatósági és ügyészségi bűnügyi statisztika.

Balesetek: harmadik éve a KSH-hoz vagyunk irányítva

Ismételten rákérdeztünk, hogy 2019-ben hány közlekedési baleset történt Baranyában, ebből mennyi volt halálos baleset, mennyi járt súlyos vagy könnyű sérülésekkel. Arra is rákérdeztünk, hogy hány baleset következett be ittas és/vagy bódult állapot miatt - és azt is megkérdeztük, hogy a tavalyi számok hogyan viszonyultak a 2018-as adatokhoz.

A rendőrség válasza az alábbi volt (immáron harmadik éve szinte ugyanez):

"Kérdésével kérjük, forduljon a Központi Statisztikai Hivatalhoz. (KSH)"

 

Növekedett a határforgalom tavaly

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság válasza szerint a megyei határátkelőhelyeken növekedett a forgalom tavaly 2018-hoz képest. 

Az összesített személyforgalom 1 965 178 főről 2 104 944 főre gyarapodott, a járműforgalom pedig 831 645 darabról 870 784 darab járműre nőtt 2019-ben, utóbbi 4,7 százalékos növekedés a 2018-as adathoz képest.

"Az utasok 19,89 százaléka magyar, míg 80,11 százaléka külföldi (144 ország) állampolgár volt. Állampolgársági megoszlás szerint a legtöbb esetben horvát (36%), bosznia-hercegovinai (13,49%), osztrák (6,81%), szerb (4,71%) és német (3,99%) állampolgárok lépték át az államhatárt"

- áll a rendőrségi válaszban.

Eszközbeszerzések, felújítások

A megyei főkapitányságnál arról is érdeklődtünk, hogy tavaly milyen felújítások és eszközbeszerzések történtek, és ezeket milyen forrásokból állták. 

Mint válaszukban leírták, a központi és a saját költségvetés terhére tavaly

  • a Siklósi Rendőrkapitányság Gyűdi úti objektumában a hidegvíz alapvezeték teljes cseréjét valósították meg 11,8 millió forint értékben;
  • a Sellyei Rendőrőrsön az erős- és gyengeáramú rendszer felújítását fejezték be 27,7 millió forintos értékben;
  • a Szigetvári Rendőrkapitányság épületében a fűtési rendszert korszerűsítették 22,5 millió forint értékben.

 

Ezen felül 20 darab FLIR BHS-XR hőkamerát (36,86 millió forint), 11 darab HARRIS AN-PVS éjjellátó készüléket (32,95 millió forint), 5 darab REINER határátlépési bélyegzőt, 94 darab új lövedékálló mellényt (8,7 millió forint), 2 darab flexoszkópot, 2 darab keresőtükröt, valamint "az illegális migrációval kapcsolatos kutatások megkönnyítésére" 2 darab DJI MATRIC típusú drónt (6,8 millió forint) szereztek be.

Megoldatlan tavalyi ügyek

Utolsó kérdésünk az volt a megyei főkapitányság felé, hogy van-e olyan közérdeklődésre számot tartó ügy, melyet 2019-ben nem sikerült megoldaniuk, és jelenleg is zajlik az eljárás. 

A főkapitányság csupán annyit közölt, hogy az illetékességi területüket érintő publikus információk megtalálhatóak a rendőrség honlapján. 

Nos, a rendőrség honlapja szerint Baranyában jelenleg egy 2019-es ügy miatt van díjkitűzés érvényben félmillió forintos értékben, egy a még tavaly nyáron történt halálos testi sértés kapcsán keresik a még ismeretlen tettest. 

És bár nyomravezetői díj nincs kitűzve, de még mindig nincs meg a tavaly novemberi Komlói úti takarékfiók kirablója, egy idősebb sánta, vagy sántítást mímelő férfi, aki a hírek szerint hárommillió forintot zsákmányolhatott. 

Ugyanezt a takarékfiókot idén május 12-én egy másik férfi is kirabolta, az ő felkutatása érdekében a rendőrség egymilliós nyomravezetői díjat ajánlott fel - de ez már 2020-as ügy. Hogy ennél a rablásnál mennyit zsákmányolt a tettes, azt hivatalosan nem tudni, de ennél az ügynél is milliókról hallani.

 

Szerző: V.G.

Forrás: Pécsi STOP

@ifmobil
@endmobil