Felakasztottak egy kutyát Cún határában, mert túl játékos volt

2020. január 7. 13:11 2020. jan. 7. 13:11

Állatkínzás miatt indult nyomozás egy cúni férfi ellen, aki  a baranyai település határában felkötötte kutyáját, mert az túlságosan játékos volt - közölte kedden a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.

Mint írták, a rendőrségre 2020. január 6-án 11 óra 36 perckor érkezett bejelentés arról, hogy Cún község határában, egy szántóföld melletti akácosban egy bálamadzaggal felakasztott, elpusztult kutyát találtak.

 A rendőrök rövid időn belül beazonosították, majd elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 62 éves helyi férfit, aki gyanúsítotti kihallgatásán beismerte tettét.

Az állatkínzó a nyomozóknak azt is elmondta, hogy bárányainak tereléséhez kérte el a kutyát az egyik ismerősétől. Hazafelé menet azonban úgy látta, hogy az eb nem lesz megfelelő erre a feladatra, mert nagyon játékos volt, ezért úgy döntött, hogy megszabadul tőle.

A gyanúsított ellen állatkínzás elkövetése miatt nyomoz a Siklósi Rendőrkapitányság.

Forrás: police.hu