Hasba szúrta, majd megrugdosta, miután együtt söröztek Harkányban

2018. március 14. 12:36 2018. márc. 14. 12:36

Életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat a Baranya Megyei Főügyészség egy Magyarországon élő német férfi ellen, aki egy spontán sörözés során kést állított ismerősébe.

A német férfi egy baranyai kis faluban él, ismerősi viszonyban állt a későbbi sértettel - áll az ügyészség március 14-i közleményében.

2017. novemberében a vádlott a harkányi piacon italozott, majd az italozás befejezését követően ellopott egy utcán álló biciklit azért, hogy azzal a közeli lakóhelyére közlekedjen.

A férfi hazafelé hajtva elhaladt a sértett munkahelye mellett, aki ott biztonsági őrként dolgozott.

A vádlott itt megállt, majd dobozos sörrel kínálta a sértettet, melyet közösen elfogyasztottak. Ezt követően a férfi újabb sörrel kínálta a sértettet, aki viszont azt visszautasította és az őrhelyként szolgáló lakókocsihoz ment. A német férfi a sértettet követte, azonban a sértett felhívta a figyelmét arra, hogy oda nem mehet be.

Ekkor a vádlott a zsebéből kivett egy 10 cm pengehosszúságú kést, majd azzal a sértettet egy alkalommal hasba szúrta. A megszúrt férfi a földre rogyott, majd a vádlott rugdosni kezdte a sértettet.

Mindezt észlelték a főúton arra közlekedő autósok, akik értesítették a rendőrséget és mentőket. A szúrás a sértett hasüregébe hatolt, mely életveszélyes sérülést okozott.

A férfi cselekménye az életveszélyt okozó testi sértés bűntettének a megállapítására alkalmas, mely bűncselekmény büntetési tétele 2-8 évig terjedő szabadságvesztés.