Közel 9 évnyi börtönbüntetést kapott az élettársát tavaly októberben megfojtó pécsi férfi

2020. június 16. 12:00 2020. jún. 16. 12:00

Az ítélet jogerős.

Nyolc év tíz hónap börtönbüntetésre ítélte jogerősen a Pécsi Törvényszék az élettársát tavaly megfojtó pécsi férfit, emellett 8 évi közügyektől eltiltásra is ítélte, továbbá egy korábbi ítélettel kiszabott, 1 évi időtartamú, felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását is elrendelték vele szemben - olvasható a törvényszék közleményében.

A tényállás szerint a 49 éves férfi és 63 éves női áldozata - akivel élettársak voltak - 2019. október 20-án pécsi lakásukban nagy mennyiségű alkoholt fogyasztott, ám az elfogyott. 

Valamikor délután a pár veszekedni kezdett, a nő sértegette a férfit, kiabált vele és trágár kifejezéseket használt.

A törvényszéki közlemény szerint 

"a vádlott ekkor a sértettet fellökte és megtaposta, majd felemelte, a nyakát nagy erővel megragadta. Lenyomta az ágyra, a nyakát erősen, több percen át szorította, a száját is befogta, majd ezt követően lefeküdt aludni. A vádlott 17 óra körül felébredt, ekkor észlelte, hogy élettársa nem mozog, ezért átszaladt a szomszédba és az ott lakó férfivel közölte, hogy az asszony meghalt,

„mert vér folyik a szájából”.

A szomszéd férfi mobiltelefonon értesítette az OMSZ-t, majd átadta a készüléket a vádlottnak, hogy mondja el a mentősöknek, mi történt. A vádlott is beszélt a mentőszolgálattal, de nem tájékoztatta őket arról, hogy mi idézte elő a sértett halálát. Az OMSZ helyszínre érkező egysége sikertelenül kísérelte meg újraéleszteni a sértettet."

A közlemény szerint a sértett a bántalmazás következtében súlyos sérüléseket szenvedett, halálát ezen sérülések mellett a nyak kézzel történő kifejezetten erős és tartós leszorítása, megfojtás okozta. Az életét az azonnal érkező, szakszerű segítség sem tudta volna megmenteni a törvényszéki közleményben olvashatóak szerint.

A bíróság enyhítő körülményként értékelte a vádlott – bűnösségre is kiterjedő – beismerését, megbánását, betegségét és azt, hogy az ölési cselekményt nem egyenes, hanem eshetőleges szándékkal követte el.

Az ítélet jogerős.

 

Címlapi kép: Illusztráció/pixabay.com CCO

Forrás: Pécsi STOP/Pécsi Törvényszék