Közel három év börtönre ítéltek egy lakáskiadással trükköző férfit

2020. november 2. 10:57 2020. nov. 2. 10:57

Üzletszerűen elkövetett csalás miatt két év és nyolc hónap börtönre ítélte a Pécsi Törvényszék azt a férfit, aki lakáskiadással trükközve csaknem egymillió forintos kárt okozott több mint húsz embernek - közölte a bíróság hétfőn.

A Pécsi Törvényszék döntésével helybenhagyta a Pécsi Járásbíróság februári ítéletét, amely szerint a vádlott feltételes szabadságra sem bocsátható.

A férfi budapesti kiadó lakásokat hirdetett az egyik weboldalon 2016 júniusa és októbere között úgy, hogy az ingatlanokkal nem rendelkezett, de a hirdetésre jelentkezőktől azt kérte, hogy részére előleget utaljanak át szándékuk megerősítése és a lakás lefoglalása érdekében.

A csaló által megadott számlaszámok az esetek egy részében a korábban a hirdetésre jelentkező és megtévesztett sértettek folyószámláihoz tartoztak, azaz a korábban becsapottak kárát újabbak megtévesztéséből származó pénzből fedezte a férfi.

Előfordult az is, hogy a vádlott által korábban meghirdetett takarítónői állásra jelentkezők számláira utaltatta a csaló az előleget. Nekik azt állította a vádlott, hogy a takarítás mellett a bevásárlás is az ő feladatuk lesz, amit a számlájukra utalt összegből kell majd fedezniük. A munkára jelentkezők azonban egy alkalommal sem takarítottak, csak egy minimális értékben vásárolniuk kellett és a maradék pénzzel el kellett számolniuk a vádlott felé.

A férfit különös visszaesőként ítélte el a bíróság, az ítélet jogerős.

(Címlapkép: Pixabay.com)

Forrás: MTI