Letartóztatásban marad az emberöléssel vádolt pár

2020. december 18. 17:22 2020. dec. 18. 17:22

A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség sajtóközleményéből megtudhatjuk, hogy elsőfokú bírósági határozat helybenhagyását indítványozta azokkal a vádlottakkal szemben, akiket az ügyészség emberölés bűntettével vádol.

A vádlottak 2020 februárjában ittas állapotban szóváltásba keveredtek szállásadójukkal, akit addig vertek, míg életét vesztette. A nyomok eltüntetésének érdekében a zalaegerszegi pár felgyújtotta a házat.

Az ügyészség az elkövetőkkel szemben társtettesként, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat. Ezzel egyidejűleg indítványozta az elkövetőkkel szember korábban elrendelt letartóztatás fenntartását.

A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség közleményéből kiderül, hogy az ügyben első fokon eljáró Zalaegerszegi Törvényszék a vádlottak letartóztatását az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig fenntartotta. Az ítélet ellen az egyik vádlott fellebbezett.

Ennek okán, a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség a letartóztatás fenntartásáról rendelkező törvényszéki végzés helybenhagyását indítványozta. Az indítványt azzal indokolják, hogy a büntett kiemelkedően magas bűntetési tételéből várható súlyos büntetés miatt tartani lehet a fellebbezést előterjesztő vádlott szökésétől. Mindemellett a bűnismétlés veszélye is fennáll.

A fellebbezést a Pécsi Ítélőtábla bírálja el.