Mókolt a rendszámmal, de nem elég ügyesen

2019. június 8. 12:31 2019. jún. 8. 12:31

Egy másik autó rendszámát szerelte a sajátjára egy homorúdi férfi, de a rendőröket nem sikerült átejtenie.

Egyedi azonosító jel meghamisítása miatt nyomozott a Mohácsi Rendőrkapitányság egy 41 éves homorúdi férfi ellen - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton.

A közlemény szerint a férfit még május 17-én igazoltatták Homorúdon. Az ellenőrzés során a rendőrök megállapították, hogy a férfi egy másik rendszámot szerelt fel autójára, ugyanis a motortérben található alvázszám nem egyezett a forgalmi engedélyben szereplő adatokkal.

A gépkocsivezetőt előállították a rendőrkapitányságra, majd kihallgatták, amely során beismerte tettét. A rendőröknek azt is elmondta, hogy a rendszámhoz tartozó autója tönkrement, ezért vásárolt egy ugyanolyan típusú donorautót. Amikor át akarta rakni a motort az újonnan vett kocsiból a saját gépkocsijába, akkor vette észre, hogy az eredetileg használt járművének kasznija több helyen sérült, ezért úgy döntött, hogy inkább átszereli a rendszámot.

Az ügyben a Mohácsi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.

Forrás: pecsistop.hu/pecsistop.hu