Nem volt jogsija, és a testvére adatait diktálta be a rendőröknek - nem jött be

2019. december 15. 18:37 2019. dec. 15. 18:37

Nem volt jogsija, ezért testvére adatait használta fel az igazoltatás során egy férfi Pécsett. A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint hamis vád elkövetése miatt nyomozott egy 21 éves pécsi férfi ellen a Pécsi Rendőrkapitányság, mert a férfi egy közúti ellenőrzés során nem a saját adatait diktálta be.

"Az egyenruhások 2019. július 23-án délután igazoltatták a személygépkocsival közlekedő férfit Pécsett, a Németh László utcában. A gépkocsivezető azt mondta, hogy nincsenek nála az okmányai, így az általa bediktált adatok alapján ellenőrizték a nyilvántartásban a rendőrök.

A fénykép alapján azonban megállapították, hogy a bemondott adatok nem felelnek meg a valóságnak, a férfi a testvére adatait adta meg az intézkedő járőröknek.

A gépkocsivezetőt előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatásán beismerte tettét, és a rendőröknek azt is elmondta, hogy azért használta fel más adatait, mert nem rendelkezik vezetői engedéllyel.

A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek"

- olvasható a közleményben.

Forrás: Pécsi STOP/police.hu