Rálőttek, majd a pisztollyal kiverték négy fogát a komlói férfinak

2017. december 22. 12:28

Két férfi vitatkozott össze csütörtökön Komlón, melyből fogkitörős lövöldözés lett.

A rendőrség közleménye szerint az eset 9 óra körül történt a Vörösmarty Mihály utcában. A vita odáig fajult, hogy az egyik férfi a nála lévő gázriasztófegyverrel rálőtt a másik férfira, aki ettől nem sérült meg - írta a hatóság (nem szoktak ettől az emberek megsérülni, úgy van kitalálva - szerk.).

A lövés után azonban a pisztolyt tartó férfi a fegyver markolatával több alkalommal szájon ütötte, amelynek következtében a sértettnek négy foga is kitört.

A rendőrök a 25 éves férfit elfogták, előállították, majd kihallgatták gyanúsítottként. N. Zoltán ellen a Komlói Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.