Szerelmi bánatában fel akarta gyújtani volt barátnője lakását

2019. szeptember 3. 09:16 2019. szept. 3. 09:16

A Pécsi Járási Ügyészség közveszélyokozás bűntette miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki 2018 júliusában megpróbálta felgyújtani volt barátnője lakását.

Az ügyészség keddi közleménye szerint a férfi 2017 decemberében létesített kapcsolatot a sértettel, azonban a barátnője néhány hét elteltével megszakította a kapcsolatot a vádlottal.

A férfi nem akart beletörődni a történtekbe, ezért rendszeresen megjelent a sértett lakásánál. 2018 júliusa végén a vádlott egy 10 literes kannába benzint vásárolt abból a célból, hogy volt barátnőjének a lakását felgyújtsa. A férfi éjfél után 1 liter benzint a társasház bejárati ablaküvegén keresztül belocsolt a lépcsőházba, majd öngyújtóval azt meggyújtotta és a helyszínről eltávozott.

A bejárati ajtó ezt követően égni kezdett és a társasház közös folyósóján, ahol fából készült polcok és a gázvezeték is volt, sűrű füst keletkezett. Az egyik földszinti lakó észlelte a tüzet, megpróbált a folyósóra menni, azonban az ott keletkezett füst és hő hatására a lakást nem tudta elhagyni, így a lakásának ablakából mászott ki. Ezt követően a lakók értesítették a tűzoltókat, majd közös erővel sikerült a tüzet eloltani.

Az elkövető cselekménye a közveszélyokozás bűntettének a megállapítására alkalmas, mely bűncselekmény büntetési tétele 2-8 évig terjedő szabadságvesztés.

Forrás: Pécsi STOP