Talált 90 ezret a földön, összeszedte, eltette, begyűjtötték a rendőrök

2020. július 26. 16:44 2020. júl. 26. 16:44

Komoly összeget talált egy férfi a földön a vajszlói benzinkúton, zsebre is vágta, csak aztán jöttek a rendőrök.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnapi tájékoztatása szerint az eset július 9-én történt. A sértett megállt tankolni, mikor azonban kiszállt, a zsebéből kiesett 90 ezer forint. Ezt nem vette észre, a tankolás után továbbállt. 

Ezt követően érkezett a kútra a 67 éves tésenyi férfi, aki megtalálta a földön szétszóródott összeget. Zsebre tette a bankókat, tankolt, és távozott. Pechjére a biztonsági kamera rögzítette a lopást, a rendőrök pedig hamar megtalálták a férfit.. Előállították a rendőrkapitányságra, ahol a tésenyi férfi gyanúsítotti kihallgatásán beismerte a bűncselekmény elkövetését. A lakásán megtartott kutatás során a nyomozók megtalálták, majd lefoglalták az eltulajdonított pénzt, és visszaadták a tulajdonosnak.

A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.

(Címlapkép: Pixabay.com)

Forrás: police.hu