Tízezer adagnyi amfetaminnal kaptak el két férfit Magyarszéken - videó

2019. október 14. 15:15 2019. okt. 14. 15:15

A rendőrök szerint a lefoglalt kábszernek 34 millió forintos értéke van, és a gyanú szerint a páros korábban már háromszor értékesített hasonló mértékű és értékű szállítmányt.

Az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálatának közleménye szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda (amely a Készenléti Rendőrség - KR - alá tartozik) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztályának Pécsi Osztálya nyomozást folytat kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt két férfi ellen. Az egyikük a 34 éves K. János, a másik férfi pedig a 38 éves K. János.

"A rendőrök a 34 éves férfit a Baranya megyei Magyarszéken érték tetten és fogták el 2019. október 11-én a kora esti órákban, amikor a gyanú szerint a Nyugat-Európából szerzett két kilogramm mennyiségű amfetamin kábítószert értékesítette. Az akció során a helyszínen elfogták társát is.  

A nyomozók a KR NNI Bűnügyi Technikai Főosztály és a KR Nyugat-magyarországi Határrendészeti Igazgatóság XI. Határvadász Bevetési Osztály munkatársaival közösen K. János és társa, valamint másik két személy lakásában kutatást tartottak. Kábítószergyanús anyagokat, nagyobb mennyiségű készpénzt, személygépkocsit és motorkerékpárt foglaltak le.

A gyanú szerint a páros, elfogásukat megelőzően háromszor hasonló mennyiségben már értékesített kábítószert.

Az eljárás során összesen bruttó 8,4 kilogramm amfetamint foglaltak le a nyomozók. Az igazságügyi vegyészszakértő véleménye alapján a lefoglalt amfetamin jelentős mennyiségű. A kábítószer legalább 10 ezer fogyasztói adagnak megfelelő lehet, feketepiaci értéke mintegy 34 millió forint.

A két férfit a KR NNI Pécsi Osztályának nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. A másik két embert kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, ők szabadlábon védekeznek" - olvasható a közleményben.

Forrás: Pécsi STOP/police.hu