Túl hangos volt a zene, combon lőtte két szomszédját a pécsváradi igazságosztó

2018. május 23. 09:55

Vádemelést javasol a rendőrség egy pécsváradi férfi ellen, aki egy gumilövedékes gázriasztó fegyverrel lőtt szomszédjaira, miután összevesztek a szomszédoktól áradó zene hangerején.

Garázdaság bűntett, valamint kétrendbeli könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozott a Komlói Rendőrkapitányság egy 36 éves pécsváradi férfi ellen.

A megalapozott gyanú szerint a férfi még 2017. augusztus 27-én 20 óra körül összeveszett szomszédjaival, mert azok egész nap hangosan hallgatták a zenét, majd a vitát követően elővett egy gumilövedékes gázpisztolyt, majd combon durrantotta mindkét szomszédját. A sértettek a gumilövedékektől könnyű sérülést szenvedtek.

A rendőrök a férfit elfogták, majd előállították és kihallgatták gyanúsítottként, a bűncselekmény elkövetését elismerte. A gyanúsított ügyében folytatott nyomozást a rendőrség a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.