Volt egy kisebbfajta dömping a Pécsi Járásbíróságon

2018. november 22. 15:59

Egyszerre öt rendőrautó várakozott villogva csütörtök kora délután a Pécsi Járásbíróság előtt, de nem nagy embereket kísérgettek.

A konvojba 14 óra után futottak bele a kollégák. Kiderült, nem valami különösen VIP-jellegű potentát látogatása kapcsán strázsálnak a Széchenyi tér felső szegletében. Utasaiknak egyszerűen jelenése volt a bíróságon, ahol arról döntöttek, elrendelik-e előzetes letartóztatásukat, vagy sem.

Könnyen lehet, hogy a rendőrautók annak a drograzziának a peches résztvevőit vitték a bíróságra, akiket november 20-án, egy összehangolt akció során kapcsoltak le a rendőrök Pécsett, Orfűn és Abaligeten.

Amint azt korábban írtuk, a gyanú szerint a 32 éves abaligeti férfi egy 30 éves abaligeti, egy 32 éves kisasszonyfai, egy 32 éves orfűi férfi és annak 29 éves barátnője útján jutott kábítószerhez, amelyet ezután egy budapesti férfinak értékesített tovább. A budapesti férfit november 21-én csípték el a BRFK munkatársai.

A hat gyanúsított ellen kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének meglapozott gyanúja miatt nyomoz a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság. Az őrizetben lévő kereskedőkkel szemben a rendőrség előterjesztést tesz letartóztatásuk indítványozására - állt korábbi anyagunkban.