110 millió forint értékű ékszer és luxusóra elrejtését próbálta levezényelni a börtönből Schadl György

2022. november 23. 10:37 2022. nov. 23. 10:37

A végrehajtói kar elnöke telefonon intézkedett, hogy értékeit ne tudják lefoglalni a hatóságok, az ügyészség azonban erre rájött, így Schadl György feleségét és apját is a vádlottak padjára ültetik pénzmosás miatt.

24.hu által megismert vádiratból derült ki az eset. Schadl és 21 társa – köztük Völner Pál volt igazságügyi államtitkár – ellen októberben emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós bűncselekmények miatt. A vádhatóság szerint a végrehajtói kar elnöke 924 millió 852 ezer forint illegális jövedelemre tett szert a Völnerrel kialakított korrupciós kapcsolata révén. A nyomozás során még 880 millió forintról volt szó.

A büntetőeljárás során Schadlnál és a szintén végrehajtóként dolgozó feleségénél jelentős mennyiségű pénzt, vagyontárgyat foglaltak le, de már akkor is akadtak olyanok, amelyeket megpróbáltak elrejteni a nyomozók elől.


 

A házaspárt a Liszt Ferenc repülőtéren fogták el, ahonnan diplomata útlevéllel utaztak volna külföldre. A vagyont 2021. november végétől kezdte el zár alá venni a Készenléti Rendőrség irányítása alatt álló Vagyon-visszaszerzési Hivatal. Erről Schadl is értesült a börtönben, mert a foglalásról szóló határozatokat neki is megküldték. A vádirat szerint ezért kérte meg feleségét és rajta keresztül az apját, hogy egy bankfiókban béreljenek széfet, és ott helyezzék el a korábban le nem foglalt órákat és ékszereket.

A hozzátartozók eleget tettek a kérésnek: egy Bartók Béla úti bankfiókban széfet béreltek, és elhelyezték ott a csaknem 110 millió forint értékű ékszert és luxusórát. A vád szerint erre azért volt szükség, hogy az órákat és az ékszereket ne lehessen a végrehajtói kar elnökéhez kötni, és meghiúsítsák azok lefoglalását.

Az ügyészség azt indítványozta, hogy beismerés esetén a bíróság Schadl György feleségét ítélje két év, végrehajtásban öt év próbaidőre felfüggesztett börtönre és 50 millió forint pénzbüntetésre. Apjára ugyanezt a büntetési tételt kérte az ügyészség, ám mellékbüntetésként csak 5 milliót forint pénzbüntetést indítványozott.

A Schadlék által széfbe rejtett majdnem 110 millió forintot érő ékszereken és órákon kívül további jelentős vagyont zároltak a hatóságok a végrehajtói kar elnökétől. Lefoglaltak

több mint tízmillió forintnyi valutát;
egy 7,5 millió forint értékű Breguet karórát;
174,5 millió forintot, amit Schadl bankszámláján zároltak;
feleségével közös cégének üzletrészét;
nyolc belvárosi lakást;
négy vidéki házat, köztük egy siófoki nyaralót;
három budapesti üzlethelyiséget;
két pincét;
továbbá egy szentendrei telket.

A végrehajtói kar elnöke 2018 májusát megelőzően jogtalan előnyként rendszeresen pénzt – 2021 júliusáig összesen legalább 83 millió forintot – adott át Völner Pál fideszes politikusnak, aki ezért az államtitkári és miniszterhelyettesi pozíciójából eredő befolyását Schadl érdekeinek megfelelően gyakorolta. Schadl hét társával előzetesen megállapodott abban, hogy eléri befolyásával, hogy önálló bírósági végrehajtói kinevezést kapjanak, amiért cserébe a végrehajtói irodájuk működéséből őket illető osztalékot részben vagy egészében visszakérte tőlük. Ezzel a vádiratban foglaltak szerint 924 milliós illegális jövedelemre tett szert.

Az ügyészség Schadl Györgyre tíz év, míg Völner Pálra nyolc év börtönt kért beismerés esetére.

Forrás: 24.hu