666 millióval drágult a dubaji magyar pavilon

2021. május 5. 23:19 2021. máj. 5. 23:19

Pótmunkák miatt 666 millió 666 ezer forinttal drágult az idén őszre halasztott dubaji expó pavilonjának elkészítése. Ezzel a pavilon ára már 11,266 milliárd forint.

A pavilont két NER-cég, a WHB-ÉP és az ÉPKAR-Zrt közös cége készíti el – írja a K-Monitor. Hozzáteszik: reméljük, ezzel legalább azt megússzuk, hogy a létesítményt hazahozzák és itt próbálják újra felállítani, mint a korábbi exportra készített Sámándobot, amely egy karcagi raktárban rohad, miközben továbbra is nyeli a pénzt.

Az expo honlapja szerint a Dubaji Világkiállításon felépülő Magyar Pavilon „gondolati ívét a makoveczi szellemiség alkotja, egy olyan kettős rétegű faszerkezetű épület, amely egy belső kupolából és az azt körülvevő külső burokból áll.” Az épületet Makovecz Imre egykori tanítványa és munkatársa, az Ybl Miklós-díjas magyar építész, Csernyus Lőrinc tervezte.

A tervek szerint az 1881 négyzetméteres pavilon középpontjában az ország „egyedülálló gyógy- és termálvíz kincsének bemutatása áll”, a pavilonban pedig helyet kap egy állandó kiállítás is. Ennek fő témája a balneológia lesz, de szól az ígéret természetfeletti audiovizuális élményekről, és persze a magyar gasztronómiáról is.

A dubaji világkiállítás magyar jelenlétével kapcsolatos teendők irányítója és lebonyolítója a Magyar Turisztikai Ügynökség, amit Rogán Antal minisztériuma felügyel.

Forrás: K-Monitor/Hírklikk