A brutális fideszes költések mellett esélye sem volt az ellenzéknek

2022. május 14. 05:30 2022. máj. 14. 05:30

Nemrég jelent meg a G7.hu-n egy tanulmány, amely összesíti a költéseket a választási kampányban. Megállapítása, hogy a kormánypártok tízszer annyit költöttek, mint az ellenzék. Adatokban kifejezve: 2022. január és március vége között a politikai és kormányzati hirdetések 86,5 százaléka kötődik a Fideszhez és a kormányhoz, míg az ellenzékhez csupán 8,2 százaléka. 

Bucsky Péter, a G7.hu újságírója, a cikk szerzője a Klubrádió Esti gyors című műsorában elmondta: 5,5 milliárd forintot költöttek el a pártok és civil szervezetek a hazai hirdetőknél. Ebből az 5,5 milliárdból 72 százalék köthető a Fideszhez és a kormánypárthoz közeli szervezetekhez – ráadásul nem is a Fidesz a legnagyobb költő, hanem a CÖF.

Ennél sokkal nagyobb nagyságrendű falat a listaáron 20 milliárdos költés, ami a kormányhoz köthető. Ezt nehéz lenne pontosan átszámítani valós költésre, de az iparágat ismerő forrásaik alapján a kormány január-márciusban 12-14 milliárd forintnyi hirdetést vásárolt. Vagy ha úgy számolják át, hogy mennyiért értékesítették a médiaszereplők (bár volt, aki ingyenesen biztosított helyet), akkor 14,5 milliárd forint jött ki.

A kampányköltésekre vonatkozó törvénnyel kapcsolatban Bucsky Péter azt mondta: eddig sem merült fel, hogy bárki komolyan gondolta volna a 995 millió forintos határ betartását. A Fidesz esetében ez már csak a megjelent hirdetésekből se jön ki, ahol közzétették az árat, ott is 1,5 milliárd forintról van szó.

Az 5,5 milliárdon felül vannak még a facebookos és Google-ös hirdetések. Összesen négymilliárdot költöttek el a Facebookon, a Google-ön pedig elég nehéz elhinni, hogy az összeg csak 500 millió lenne, abból is kiindulva, hogy a kampányban egy YouTube-videót nem lehetett megnézni „politikai hirdetés nélkül, fogalmazzunk finoman” – jegyezte meg a szakértő. Egyébként a Facebook volt az egyetlen felület, ahol az ellenzék költései a közelébe tudtak kerülni a kormánypártokénak. Beszélt arról is, hogy a hagyományos médiában a lehetőségek is korlátozottak az egyes szereplőknek, kinek melyik cég fogadja be a plakátjait. De az is nagy nehézség, hogy a globális szereplők még nehezebben teszik átláthatóvá a kampányt.

Bucsky Péter felidézte, korábbi cikkében azt számolta ki, hogy Magyarországnál többet Facebook-kampányra csak az Egyesült Államokban költöttek, és amióta a Google vezeti a politikai hirdetésekről szóló kimutatásokat, azóta az 15. legnagyobb költő a Fidesz – önmagában, a hozzá kapcsolódó szervezetek nélkül. Ez jól mutatja, hogy Magyarországon az online világban elképesztően sokat költ kommunikációra főleg a kormánypárt és ebben is nagyok a különbségek a résztvevők között.

Az említett 20 milliárdos összegben benne vannak a „társadalmi célú reklámok” és a kormányzati kommunikáció; érdemes végiggondolni, hogy ehhez képest 5,5 milliárd köthető a pártokhoz és a többi a kormányhoz – hívta fel a figyelmet. Elég nehéz elválasztani, hogy mi a kormány és mi a kormánypárt. Erre más országokban sokkal szigorúbb szabályokat alkalmaznak. Volt olyan példa, hogy egy népszavazást megismételtek, mert nem volt fair a rendszer.

Forrás: hirklikk.hu