A kis benzinkutak esete a nagy Mollal

2022. november 24. 14:25 2022. nov. 24. 14:25

Az egész országra kiterjedő probléma van a benzinellátással. Erről is beszélt Gépész László, a Független Benzinkutak Szövetségének (FBSZ) alelnöke a Hírklikknek. Emlékeztetett rá, a szövetség tagjaitól folyamatosan érkeznek olyan információk, hogy a városban kifogyott mindkét Mol kút, a Shell zárva, az OMV-nél meg már csak egy kis gázolaj van, a kiskutaknak meg nincs ellátásuk. Az egész város rohangál összevissza és nem tudnak tankolni. Miközben uszályokon viszik ki az üzemanyagot az országból – tette hozzá.

– Ön szerint hol lesz a vége, hány benzinkút fog bedőlni?

– Fogalmam sincs. De azt kell látni, hogy itt három dolog keveredik. Egyrészt ugye a független benzinkutak között van az a csoport, amelyik utólagosan kényszerült a Mollal szerződést kötni a kormány intézkedései után, ez év márciusában. Ez 258 céget jelent, legalábbis a Mol ennyiről nyilatkozott először, bár azóta mondott már más számokat, így megközelítheti a 400 kutat is. Ugyanakkor a Mol régi partnereinek éves keretszerződései vannak. Ezek a benzinkutak viszont az éves lekötött mennyiségüknek csak néhány százalékát kapják meg havonta, ráadásul ez is ingadozik. Most korlátozták nyolc százalékra. Akiknek kevés az üzemanyaguk és mondjuk elfogyott november közepén, azoknak várniuk kell a decemberi szállításra.  Van még egy harmadik tényező is. A listánkra csak olyan benzinkutak kerülhetnek fel, amelyek vállalják a nyilvánosságot, és nagyon sokan félnek a retorzióktól.

– Akkor ez egy sokkal nagyobb lista lenne?

– Persze. Azt se felejtsük el, hogy bár nem harsogják, de ha elmegyünk egy Shell kútra, azt tapasztaljuk, hogy valami biztosan hiányzik. Az OMV kutakon is hasonló a helyzet, és egyre gyakrabban fordul ez elő a Mol benzintöltő állomásain is. 

– Ennek lehet az az oka, hogy a kis kutak forgalma áttevődik a nagyokéra?

– Nemcsak az az oka, hogy nem bírják az extrém nagy forgalmat, hanem az, hogy nincs üzemanyag. A sofőrünk is mondta, hogy amikor utoljára a Mol telepen volt, a cég sofőrjei is azon dühöngtek, hogy ők is csak meghatározott mennyiségű üzemanyagot kapnak, ami pont kevés arra, hogy elszállítsák az adott benzinkútra, amit kell, és még vissza is érjenek. Kapnak 100 liter gázolajat, de hát azzal meddig lehet eljutni?

– Most akkor így mi lesz? 

– Jó kérdés. Óriási csend van a Mol részéről arról, hogy tulajdonképpen mi történt a finomítóban. Azt mondták ugye, hogy megszólalt a vészjelző. 

– Azt is mondták, hogy elfogyott a tartalék és most azt kell feltölteni.

– Igen azt is mondták. De akkor hogyan működhet az üzemanyag export? Miért mennek még mindig az uszályok, a tankerek ki az országból, miközben nálunk hiány van? Miért kell azt állítani, hogy ez csak két százaléka az összes forgalomnak? Ennek semmi köze a valósághoz. Miközben elhangzik, hogy volt egy kisebb üzemzavar és most csak 60 százalékkal működik a finomító, amit a hétvégére elhárítanak, de nem történt változás. Azt sem lehet tudni, hogy hová tűnt a stratégiai készlet. Megértem, hogy az OMV-nek kellett, de annak volt egy visszatöltési határideje. Azt miért nem kéri számon senki? Egyre erősebb a gyanú, hogy valamit titkolnak. 

– A listájukból kiderül, hogy melyek azok a megyék, amelyek a legnagyobb gondban vannak? 

– Az összes gondban van. Nem megyei, hanem teljes, országra kiterjedő a probléma. Ahogyan a kis benzinkutak lefedik az országot, úgy van gond mindenhol. Nyilván egy nagyobb városban, ahol van négy-öt Mol kút meg bármilyen más is, ott ezt kevésbé lehet észrevenni. Még. Mert a szövetség tagjaitól folyamatosan érkeznek olyan információk, hogy a városban kifogyott mindkét Mol kút, a Shell zárva, az OMV-nél már csak egy kis gázolaj van, a kis kutaknak meg nincs ellátásuk. Az egész város rohangál összevissza és nem tudnak tankolni.

– Ön szerint bajban van a Mol?

– Egyre erősebb a gyanú. Ugyanis a Mol azt nyilatkozta, az a céljuk, hogy az országban mindenhol lehessen 30 kilométeren belül tankolni. Hol élünk? Az '50-es években? Mi az, hogy 30 kilométer? Mi van a traktorokkal, a mezőgazdasággal? Vezessek 30 kilométert, hogy utána tankolhassak tíz litert? Mire hazaérek, a fele már el is fogyott. 

– Mind több üzemanyagtöltő állomáson vannak komoly korlátozások. Ön is működtet benzinkutat?

– A mi benzinkutunk is csak két litert ad, de már a piaci áras benzin is elfogy. Egyébként az sem igaz, hogy ezen a héten kezdődik a korlátozás. Már múlt hét pénteken sem kaptuk meg a 100-as benzin rendelésünket.

– Hogyan fogunk kikerülni ebből?

– A megoldás az, ha végre megszűnik az ársapka. De ehelyett mi van? Az, hogy még azt a minimális támogatást sem adják oda rendesen a kis benzinkutaknak. Van, aki nem kapta meg még a harmadik negyedév után járót sem, a negyedik negyedévre meg csak ígérgetés van. Pedig november végén járunk már. Az addig eltelt időt viszont mindenki köteles saját zsebből finanszírozni. A kormány meg nem válaszol a kérdésekre. Ez abszurd és nem tudom, hogy mi a cél. 

– Az Alkotmánybíróság és a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága is befogadta mintegy félszáz kis töltőállomás-üzemeltetőnek a hazai hatósági árak szerkezete miatt benyújtott keresetét. Hol tartanak ezek az ügyek?

– Állnak a sorban. Az Emberi Jogi Bíróságon mindenképpen van egy sor, de érdemben akkor fognak vele foglalkozni, ha a magyar Alkotmánybíróság már döntött. Már az is eredmény, hogy befogadták, amihez az Ab-nél az is kellett, hogy a kormánytól az ellenkérelem megérkezzen. 

-–Kaptak választ azokra a leveleikre, amelyeket Orbán Viktor miniszterelnöknek és Hernádi Zsoltnak, a Mol Zrt elnökének írtak?

– Egyikre sem. Be kellene vallani, nem igaz az, hogy a Mol el tudja látni az országot, mert nem csak logisztikai gondja van. A logisztikát ugyanis megoldották a kis benzinkutak. Ide ugye nem szállít a Mol, azt nekünk kell, mégsincs üzemanyag. Március óta, akinek van, az üzemelteti a saját tankerét, akinek nincs, az bérel. Utóbbinak csillagászati lett közben az ára. De mégis csak a rendelt mennyiség 25 százalékát kaptuk hónapok óta, most meg semmit.

Forrás: hirklikk.hu