A különleges jogrend ideje alatt változtatná meg a kormány a választási törvényt

2020. november 11. 10:10 2020. nov. 11. 10:10

Az ellenzéki pártoknak elég nagy fejtörést okozhat a Semjén Zsolt által benyújtott módosító indítvány, mert az kihatással lesz a listaállításokra és a koordinált jelölt-indításra.

Kedden szavazta meg a parlament a rendkívüli jogrend 90 napos hosszabbítását, ami elég nagy lendületet adott a kormánytagoknak.

Este ugyanis több törvénymódosító indítvány is megjelent, az egyik például a gránitszilárdságú alaptörvényt módosítaná kilencedjére, például azzal, hogy drasztikusan szűkítenék a közpénz fogalmát, a közpénz-költések körüli nyilvánosságot, és kétharmados törvénybe betonozná be a közelmúltban a felsőoktatában és máshol létrehozott fideszes alapítványokat (bővebben itt lehet a módosító indítványról olvasni). Egy másik törvénytervezet is előkerült kedd este, amely az örökbefogadásba szólna bele.

Kedd éjfél előtt egy perccel pedig feltűnt Semjén Zsolt KDNP-s általános miniszterelnök-helyettes is egy módosító indítvánnyal (előadója Varga Judit igazságügyi miniszter), amely a választási törvénybe nyúlna bele a 24.hu cikke szerint.

A lap szerint a tervezetben a legfontosabb rész arról szól, hogy jóval nehezebbé válik a pártoknak a listaállítás - amennyiben megszavazzák a módosítást.

Az "Az országgyűlési képviselők választásáról szóló 2011. évi CCIII. törvény" 8. paragrafusának mostani első bekezdése helyére ez lépne: 

"(1) Pártlistát az a párt állíthat, amely – legalább kilenc megyében és a fővárosban – legalább ötven egyéni választókerületben önállóan jelöltet állított."

Jelenleg még az a meghatározás, hogy 27 választókerületben kell jelöltet állítani ahhoz, hogy pártlistája legyen egy pártnak. 

A módosító indítvány szerint ugyanakkor a listát állító pártok állami támogatása megnőne:

"(1) Az országgyűlési képviselők általános választásán minden pártlistát állító párt a központi költségvetésből az 5. § szerinti összeg

a) 30%-ával megegyező összegű támogatásra jogosult, ha legalább ötven,

b) 45%-ával megegyező összegű támogatásra jogosult, ha legalább nyolcvan,

c) 60%-ával megegyező összegű támogatásra jogosult, ha minden

egyéni választókerületben jelöltet állított."

A lap szerint a módosítás miatt - ha elfogadják - az ellenzéki pártok sokkal nehezebben állíthatnak külön listát, ha közben arra törekednek, hogy egy választókerültben csak egy ellenzéki jelölt álljon a fideszes jelölttel szemben.

A 444 cikke szerint a módosító "lényegében ellehetetleníti az ellenzéki pártok koordinált jelöltállítását", mivel a javaslat alapján ha az ellenzéki pártok nem akarnak egymás jelöltjeire másik aspiránst indítani, akkor kénytelenek lesznek a közös listaállítás felé tendálni. Három vagy több párt közös listaállításánál azonban a parlamentbe bejutás küszöbe 15 százalék.

A módosítóra a kormányzati indoklás szerint azért van szükség, hogy a valós támogatás nélküli törpepártok ne állíthassanak országos listát az állami támogatásért.

A semjéni javaslatban az önkormányzati választásra vonatkozó törvénynél is lenne módosítás:

"A választópolgár megyei listán és megyei jogú városban egyidejűleg nem lehet jelölt. A választópolgár egyidejűleg nem lehet megyei listán jelölt és megyei jogú városban polgármesterjelölt."

Eléggé költői a kérdés, de vajon nem inkább a járvány kezelésével kellene foglalkoznia a kormánynak a választási törvények megváltoztatása helyett?

 

Szerző: V.G.

Forrás: Pécsi STOP/24.hu/444

Címlapkép: Facebook/Semjén Zsolt