A Magyar Posta titkolja, hogy mennyi rezsiköltséget spórol meg a fiókbezárásokkal

2022. december 5. 20:20 2022. dec. 5. 20:20

Pedig a rezsiköltségekkel indokolta a bezárásokat. Most mégsem volt hajlandó válaszolni az Átlátszó kérdésére, hogy mennyibe került a lakat alá tett posták rezsije.

„A döntések előkészítése során történő szabad kifejtését veszélyeztetné” – ezzel utasította el az Átlátszó közadatigénylését a Magyar Posta. A portál ezért közérdekű adatpert indít, a jogászaik szerint ez nem olyan érv, amit el kellene fogadniuk.

A Magyar Posta Zrt. éves beszámolóiból azért kiderül, mennyi is ment el közüzemi díjakra. Korábbi szerződések alapján, a cégnek évente 9,2 millió köbméter gázra és 35 millió kWh villamosenergiára van szüksége.

 

A cég éves beszámolói alapján ez a mennyiség nem változott: a 2019-2020-2021 években 3,7-3,8 milliárd forintot költöttek a közüzemi díjakra, amiben már a telefon is benne van. Azt, hogy idén mennyiért tudott a cég energiát vásárolni, nem tudni. A közbeszerzési értesítőben és a vállalat honlapján sincs nyoma ilyen dokumentumnak.

Ha most szerződnének gázra és villanyra, az 10 milliárdos többletkiadást jelenthetne. A gáz köbmétere a cikkírás időpontjában 740 forint, míg az áram az MVM-től 197 forint.

A korábbi szerződés mellékletében a konkrét postahivatalokat, azok éves fogyasztását is feltüntették – összesen 1752 fogyasztási helyet soroltak fel. De így sem sikerült az összes bezárásra ítélt egységet megtalálni. Ennek egyik oka lehet, hogy az intézmény távfűtéses, vagy a gázszolgáltatásra nem a Magyar Posta szerződött, hanem a bérbeadó. 167 egységet azonosítottak. Ezeknek a 2015-ben megadott éves gázfogyasztása 525 ezer köbméter földgáz volt, a teljes évre rendelt mennyiség öt százaléka. 

Az is kiderül az adatokból, hogy míg egy nagyvárosi posta bezárása akár 20-30 ezer köbméter/év gázmegtakarítást jelent, addig a kis postáké minimálisat. Az azonosított egységekből a Békéscsaba 2-es posta, a Miskolc 9 – Újdiósgyőr posta, a Kecskemét 2-es posta, a Nyíregyháza 2-es posta, a Miskolc 2-es posta és a Debrecen Lencz-telep kirendeltség összesen 166 543 köbméter gázt igényelt a 2015-ös közbeszerzésben. Ez a hat egység 125 vidéki kis posta gázfogyasztásának felel meg.