A nemzeti beruházások halálra ítélhetik a magyar tengert

A napokban a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet munkatársa, Tóth Viktor hívta fel a figyelmet a sonline.hu-nak adott interjújában, hogy békén kellene hagyni a tavat, mert minden erőszakos és kívülről erőltetett beavatkozás csak ront a természetes ökoegyensúly helyzetén. Magyarán, ha nem fogják vissza a brutális mértékű tóparti ingatlanfejlesztésekkel járó természetkárosítást, évtizedeken belül a Velencei tó sorsára juthat közép-európai büszkeségünk. Egyes előrejelzések 2200-ra a tó kiszáradásával riogatnak, de Tóth Viktor ennél pesszimistább jövőt is el tud képzelni. Mint fogalmazott „ha rossz pillanatomban kérdezik, akkor azt mondom, ez akár 2050-re bekövetkezhet, és már 2035-re fürdésre alkalmatlanná válhat a tó vize. Ez a nagyon rossz forgatókönyv. Nehéz előrevetíteni a változások irányát, ezért nem tudhatjuk, mi fog bekövetkezni.”

Hasonló véleményen vannak azok is, akik nem elvi, szakmai alapon, hanem életvitelszerűen tapasztalják mindezt, lévén a Balaton környékén élnek. Mint például az Összefogás a Balatonért Egyesület, amely két és fél éve éppen azért jött létre, hogy mindannyiunké legyen és maradjon a Balaton. Az egyesület egyik alapítója, Badzsó Angéla a hétköznapi tapasztalataik alapján kísértetiesen hasonló diagnózist állított fel, mint az idézett vízügyi szakember. 

„Egyre fogy a part, mind mohóbb az újonnan épített környezet, főként a közvetlen partvonalon brutális mértékű a tó kisajátítása. Rengeteg olyan szabad terület veszett el az elmúlt két évben, ami a civilek számára korábban hozzáférhető volt. Jelenleg is dolgozunk olyan partszakaszokért, amiknél erősen rezeg a léc, mint például Balatonaliga vagy a Csopakon kiárusított kikötő, ahol a Bahart elárverezett egy hajóállomást, ami aztán magántulajdonba került.”      

Aki mindezt szembeállítaná a magántulajdon szentségével, több mint buta – véli. Az említett beruházások, a hideg számítások szerinti tőkegyarapító ingatlanburjánzások az évszázadok óta a magyar emberek kikapcsolódását szolgáló természeti ajándék lassú halálát okozzák. Ugyanúgy, mint az amerikai kontinens megszállásakor a földfoglaló telepesek, megállíthatatlanul elbitorolják az „őslakosoktól” a tavat. Ebben az esetben pedig mindannyian indiánok volnánk, nem csak a balatoni településeken élők tízezrei. 

„A magántulajdon szentsége alapvetően a legkevésbé sem indokolja, hogy a tó ökoszisztémáját veszélyeztessék, márpedig éppen ez zajlik napjainkban. Legutóbb az váltott ki nagy felháborodást az új beruházók körében, hogy miért nem eresztik fel vízzel a tavat? Ugyanis az új és nagy méretű hajók lehozatalához nem volt megfelelő a vízszint. Ez azonban kifejezetten a tó érdekét szolgálta, ugyanis egy természetes mértékű víznövekedéshez a tó önmagától tud alkalmazkodni, ellentétben a mesterséges duzzasztással. Ez kiszámíthatatlan problémákat okoz, a nádasokat pedig örökre tönkre vágja, hiszen azok nem tudnak megfelelően növekedni, új hajtásokat hozni.” 

A Balaton nádállománya már így is drámai méretékben csökkent, holott nélkülözhetetlen feladatot lát el. „Víztisztító mechanizmusa van, e nélkül megindul a víz szennyeződése, amitől nem lesz megfelelő az oxigénellátás, az pedig tömeges halpusztulást hoz magával. Itt minden mindennel összefügg és úgy jó, ahogy van.” Badzsó Angéla emlékeztetett, olyan jellegű problémák nem voltak 30 évvel ezelőtt, hogy nem tisztul meg a tó, nincs benne elég víz, sem megfelelő mennyiségű hal. „Most ez mind együtt jelentkezik, mivel az elmúlt harminc évben olyan iszonyatos mértékű beépítés történt és drasztikus turisztikai hullámok indultak, kikötők épültek, amik mára mind idegen testet jelentenek a tó harmóniájában.”

Példaként említette, ami három-négy éve történt, hogy egy beruházó közvetlen vízparti területet vett, totálisan kiirtotta a nádas területét, bíróságra került az ügy. „Bár az ítélet kimondta a természetrombolás tényét s a nádas visszaültetési kötelezettségét, na de a nádas nem úgy működik, hogy letörök egy szálat, leszúrom a vízbe aztán kihajt magától.”     

Napjainkban hasonló problémák nem egyszer fordulnak elő a Balaton-parton, aminek köszönhetően drámaian fogy a szabad partszakasz is. Mint említette, számtalan esetben megtörténik, hogy szabadstrandból, de akár fizetős strandból is lecsípnek kisebb-nagyobb darabokat. „Ez pedig hatalmas gond, és egyre elharapódzó tendencia. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy az északi parton hány szabadstrand maradt mára. Márpedig nem mindenki tudja megengedni magának a 4-8-10 ezer forintos strandbelépőket.”

A tőke és a magánberuházások mohósága mára kikezdte a Balaton létét és természetes egyensúlyát. Felmerül a kérdés, mit tud ez ellen tenni egy civil egyesület? „Egyesítjük az erőinket. Sok település civil szervezetével állunk kapcsolatban, ami egy nagy és közös együttműködés sikerével biztat. Azon dolgozunk, hogy helyben a saját érdekeiket meg tudják védeni, az összefogásban egyesülő lakosok támogatását érezve a hátuk mögött. Ha ugyanis egy településen erős a közösség, akkor a Balatont védők közössége erősödik. Márpedig mindezt most kell megteremteni, amíg olyan vészesen drámai helyzet nem alakul ki, mint a Velencei tó esetében, amihez sajnos már közelállunk” – mondta a Hírklikknek Badzsó Angéla, az Összefogás a Balatonért Egyesület alapítója.