A PDSZ azt követeli, hogy a kormány bírálja fölül saját kaotikus intézkedéseit

2021. március 7. 12:00 2021. márc. 7. 12:00

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ ) XXIII. Kongresszusa nyílt levélben szólította fel a kormányt, bírálja fölül a napokban egyre kaotikusabbá váló intézkedéseket. Üdvözölték, hogy a kormány meghallgatta kérésüket, és elrendelte a közoktatási intézmények zárását. 

A PDSZ viszont ellenzi, hogy a kormány, ahelyett, hogy gondoskodna a gyermekükkel otthon maradni kényszerülőkről, a határozat megjelenését követően lazításokat vezetett be, az óvodákban és az iskolákban mégis elrendelte a gyermekfelügyeletet. Mindez a szakszervezet honlapján olvasható.

A kormánynak írt nyílt  levélben arról is szó esik, hogy a dolgozók veszélyeztetése helyett a családok pénzügyi támogatását kellene megvalósítani. A PDSZ elítéli, hogy a kormány alig pár órás eltéréssel saját határozatát írja felül: ezzel ellehetetleníti, hogy akár a dolgozók, akár a munkáltatók fel tudjanak készülni a zárással járó feladatokra. Megerősítette viszont azon követelését, hogy valamennyi, a gyermekek, tanulók gondozásával, nevelésével, oktatásával foglalkozó dolgozó közül azokat, akik oltásra jelentkeznek, soron kívül oltsák be az Európai Gyógyszerügynökség által engedélyezett vakcinákkal, hasonlóan a már bezárt bíróságok munkavállalóihoz. Továbbra is követelik a gyermekükkel otthon maradó szülők jövedelempótló támogatását és a munkáltatók támogatását a további álláshelyek megszűnésének megakadályozására, valamint azt, hogy rendelje el a kormány a zárás idejére a gyermekükkel otthon maradó szülők felmentési és felmondási tilalmát.

Amennyiben az intézményben mégis felügyeletet szerveznek, abban kizárólag önkéntesen jelentkező nevelők és nevelést és oktatást közvetlenül segítő dolgozók vegyenek részt, külön díjazás fejében, és kerüljön sor a jelentkezők közül az oltást igénylők haladéktalan beoltására, a felügyeletre beadott gyermekek rendszeres tesztelésére. Ha ez nem valósítható meg, a fenntartó a gyermekfelügyeletet ne a nevelési-oktatási intézményekben valósítsa meg.

Követelik, hogy ne osszanak be olyan pedagógusokat és nevelést, oktatást közvetlenül segítő munkatársat, aki nem jelentkezett gyermekfelügyeletre! Ha erre a feladatra nincs elég önkéntes az intézményekben, úgy – tekintettel arra, hogy nem szakmai munkáról van szó – más munkakörben és munkahelyen dolgozó önkéntesek átirányításával oldják meg a felügyeletet. Követelik azt is, hogy dolgozzanak ki rendszert annak ellenőrzésére, hogy csak a ténylegesen felügyeletre szoruló gyermekeket fogadják az intézmények.

Forrás: Hírklikk 

Címlapkép: Illusztráció, Pixabay