A PDSZ is elment a "nemzeti" tanévnyitóra

2019. szeptember 1. 16:54 2019. szept. 1. 16:54

Szeptember 1-jén a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) tiltakozó akciót szervezett a 10. Nemzeti Tanévnyitóra. A molinóval és táblákkal való kitelepülés célja az volt, hogy felhívják a figyelmet az oktatásügyben uralkodó állapotokra. Az akciót követően megtiltották a szakszervezet képviselőinek a részvételt.

Ahogy a PDSZ nyílt levelében korábban fogalmazott, a kormányzat félrevezeti a magyarországi közvéleményt, elfedi a bajt az oktatásügyben, melynek következtében a magyar állampolgárok összessége nem értesül kellő időben és mértékben azokról az égető gondokról, amelyek a magyar közszféra egészének a működőképességét, így az Emberi Erőforrások Minisztériumához tartozó ágazatokat is fenyegeti. A PDSZ meg akarta jeleníteni követeléseit a Nemzeti Tanévnyitón.

A PDSZ közleménye szerint a szervezet aktivistáit valamint Országos Választmányának két tagját, köztük elnökét nem engedték be a nemzetinek mondott tanévnyitó rendezvényre. Első körben csak a molinók letételére szólították fel a csoportot, majd azonban korábbi ígéretüknek ellentmondva, megtagadták a belépést.

Az egyik aktivista kezéből kicsavarták a mobiltelefont, majd a gyermekek jólétére hivatkozva a küszöbön megálljt parancsoltak. Szűcs Tamás, az Országos Választmány elnöke ennek dacára bevitte a rendezvényre a PDSZ üzeneteit: önálló oktatási minisztériumot, a bérek rendezését, sztrájkjogtiprás leállítását.

Az akciót megelőző napon a PDSZ megtartotta III. Országos Tantestületi Értekezletét. A rendezvényen az oktatásügy valamennyi szeletét elemezték a meghívott érintettek: az állami tankönyvek minőségét kritizáló tankönyvkiadóktól kezdve az Nemzeti Alaptanterv és az iskolai szegregáció tarthatatlanságait ecsetelő oktatáskutatókon át a túlzott munkaterhelést mérő szakszervezeti aktivistákig. Az elkendőzött tanárhiány mellett az esemény külön felhívta a figyelmet arra, ami nem szokott szerepelni egy tanévnyitón: a kifizetetlen túlórákról valamint az eltiport sztrájogról.

Az utóbbival kapcsolatban a PDSZ alkotmányjogi panasszal él, a tervezett és mindeddig jogi eszközökkel meghiúsított sztrájk miatt a Kúriához, majd nemzetközi bírói szervekhez fordul, hogy Magyarországon ellehetetlenítették a sztrájkjog gyakorlását. A szakszervezet korábban, az Oktatási Világszervezet 8. Kongresszusán is hitet tett amellett, hogy nemzetközi együttműködésre és szolidaritásra van szükség a nacionalista diktatúrák, az idegengyűlölet és a diszkrimináció visszaszorítására - fogalmazott az érdekvédelmi szervezet.

Forrás: Pécsi STOP