A Republikon Intézet kutatása alapján, a magyarok szerint az elmúlt 16 évben egyik köztársasági elnök sem volt valódi ellensúlya a kormánynak
Az elmúlt 16 év magyar köztársasági elnökei közül egyik sem töltötte be maradéktalanul az Alaptörvényben meghatározott, a törvényhozást ellenőrző és kiegyensúlyozó szerepét – állapította meg a Republikon Intézet friss elemzése.
A kutatás szerint a Fidesz–KDNP által megválasztott államfők közül még a tíz évig hivatalban lévő Áder János tűnik a legaktívabbnak, aki elnöksége alatt 45 alkalommal élt vétójogával. Az intézet ugyanakkor úgy véli, hogy a politikailag kényes ügyekben – például a CEU-t érintő törvény, a „rabszolgatörvény” vagy a homoszexualitást és a pedofíliát összemosó jogszabály esetében – nem jelentett valódi féket a kormány számára.
Schmitt Pál kapcsán az elemzés emlékeztet: államfőként egyetlen törvényt sem küldött vissza sem az Országgyűlésnek, sem az Alkotmánybíróságnak, míg Novák Katalin a kegyelmi ügy miatt bukott meg. Sulyok Tamásról pedig azt írják, hogy bár nem volt a Fidesz tagja, megválasztása és működése alapján nem tekinthető független államfőnek.
A Republikon szerint a közvetett, parlamenti köztársaságielnök-választás megkönnyíti, hogy a mindenkori kormánytöbbség a hozzá lojális jelöltet ültesse az államfői székbe. Az elemzés ezért felveti: olyan közjogi megoldásra lenne szükség, amely valóban biztosítja az államfő pártatlanságát. A Sulyok Tamás körüli jelenlegi jogi és politikai vitával kapcsolatban Virág Andrea, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója a Klubrádióban úgy fogalmazott: az államfőnek kevés mozgástere maradt, mivel vagy aláírja az Alaptörvény 17. módosítását, vagy megfosztási eljárás indulhat ellene.
A szakértő hangsúlyozta azt is, hogy egy esetleges kétharmados parlamenti többség birtokában a Tisza Pártnak el kell kerülnie azokat a visszaéléseket, amelyekkel korábban a Fideszt vádolták. Szerinte a jogállamiság megerősítéséhez fontos a civil jogvédő szervezetek szakmai kritikáinak figyelembevétele is.
Forrás: Republikon Intézet, 24.hu