A V4 olyan, mint egy házasság: hiába a súlyos ellentétek, az még nem válóok

„A visegrádi együttműködést mi egy harminc éves sikertörténetnek tekintjük... Azért jött létre, mert az volt a közös meggyőződésünk, hogy vannak közös érdekeink és számos közös álláspontunk. Ez ma is így van. Konkrét és nehéz témák kötnek bennünket össze, és ezekben a témákban fölmerülő kérdésekre együtt könnyebben adunk választ, mint külön, ezért a mi számunkra a visegrádi négyeknek továbbra is van jövője” – szögezte le a V4-ek kassai miniszterelnöki találkozója után Orbán Viktor. Mondatait akár szokásos protokolláris szövegnek is lehetne tekinteni – és normális esetben így is kellene kezelni –, de a jelenlegi egyáltalán nem „normális” helyzet.

Az elmúlt hetekben ugyanis nagyon sokan már siratták a V4-együttműködést, amiben két éve komoly repedések mutatkoznak. Ezt betetőzni látszott, hogy szinte az utolsó pillanatban elmaradt a házelnökök tervezett pozsonyi találkozója, miután a lengyel és a cseh parlament két-két házának elnökei bojkottot jelentettek. 

Ugyanakkor a szlovákok gyorsan tető alá hozták a kormányfői találkozót, s a tagállamok vezető politikusai – nem csak Orbán – igyekeztek az együttműködésre hangsúlyt helyező nyilatkozatokat tenni. Petr Fiala cseh miniszterelnök a találkozó előtt arról beszélt, „a legfontosabb, hogy beszélünk egymással. A V4-ek vezetői már hónapok óta nem találkoztak, pedig ez egy hasznos fórum, amely a múltban már bizonyította, hogy mennyire értékes.” Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök pedig – a Népszava tudósítása szerint – azt mondta „...nem engedhetjük meg magunknak a V4 felbomlását, hiszen egy nagyon fontos stratégiai megállapodásról van szó, egy közép-európai megállapodásról, amely megvédi országaink érdekeit más nagy érdekcsoportokkal szemben, mindenekelőtt természetesen a Nyugat-Európában létező érdekcsoportokkal szemben”.

Látható tehát, hogy a partnerek nem akarják a szakításig feszíteni a húrokat. Ez vajon azt jelenti, hogy helyreállt a „rend”? Hogy minden rendben van a V4-en belül, s csak a nemzetközi partnerek között megszokott, normális nézetkülönbségek állnak fenn? Vagy ez csak a felszín? A diplomáciában jártas Balázs Pétert kerestük meg kérdéseinkkel.

Két dolog történt – elemezte a helyzetet a korábbi külügyminiszter. Az egyik: egy nagyon erős figyelmeztetést küldtek a partnereink a házelnöki találkozó lemondásával. Ez kifejezetten erős politikai jelzés volt arra, hogy ’nem is vagyunk hajlandók találkozni’. Ez a nézeteltérés nagyon komoly szintje – fejtegette, rámutatva, hogy vannak még különböző más szintek is. Az egyik, amikor ’nagyon nem értünk egyet, de azért leülünk egymással, igaz, nem mosolygunk’, vagy amikor szintén ’leülünk, de nem hozzuk szóba a komoly nézeteltérést, és az egyéb dolgainkat azért megbeszéljük’. Mint ezekből a példákból is látható, igen sok fokozatuk van a diplomáciai viszonyoknak. A maga részéről mindenesetre úgy látja, hogy némileg ellensúlyként tartották meg a miniszterelnöki találkozót. 

Balázs Péter e ponton fontosnak tartotta felidézni a V4 mibenlétét. Ez egy részletes szerződések nélküli nemzetközi együttműködés, amely csupán egy, 1991 február 15-én („a nagyon huzatos visegrádi Várban”) aláírt politikai szándéknyilatkozattal rendelkezik. Miután pedig kevés a kötelezettség, ezért a közvetlenül a kormányok által kifejezett mindenkori politikai akarat számít. Megjelentetik ezt az akaratot a (kormányokat képviselő) külügyminiszterek is, valamint a rendszeresen megtartott – látványos – államfői-elnöki találkozók, továbbá a házelnökök tanácskozásai. Ez a négy közjogi méltóság adja a legerősebben a formáját a visegrádi együttműködésnek – mutatott rá.

S hogy milyen a jelen állás? Pillanatnyilag megosztott a kép: a házelnökök ugyan nem találkoztak, de a miniszterelnökök igen. Ez Balázs szerint azt mutatja, hogy a szlovákok tettek egy lépést azért („főleg az ő érdemük a találkozó tető alá hozása”), hogy minden nézeteltérés ellenére, egyben maradjon a V4, ez a természetes szövetség, ami akkor is összetartana, ha nem létezne az 1991-es a nyilatkozat – húzta alá. Emlékeztetett arra, hogy ezek az országok egy összefüggő területen fekvő, minden szempontból – a közlekedéstől kezdve a környezetvédelmen, az energiaellátáson, a biztonságon, és a terrorizmus elleni védelmen át még (egy kicsit) a migrációig – egymásra vannak utalva. „Nem véletlen, hogy Antall tanár úr az 1395-ös királyi – tulajdonképpeni szabadkereskedelmi – egyezséget választotta jelképként, ez a térség ugyanis akkor is együttműködne, ha nem lenne a nyilatkozat” – idézte fel az egykori miniszterelnök szerepét a V4 létrehozásában. Egyben emlékeztetett arra, hogy ez az együttműködés eddig mindent túlélt. „Éppen ezért, aki a napi politikából arra következtet, hogy Visegrád halott, az téved, az együttműködés él és a kormányokon múlik, hogy mennyit tesznek bele” – húzta alá.

Igaz, most úgy látszik, talán minden eddiginél mélyebb a hasadás. Ez azzal kezdődött, hogy 2020-ban elágazott a négy tagállam útja – mondta a professzor. Az egyik oldalon a lengyelek és a magyarok szembehelyezkedtek az EU költségvetéséhez rendelt feltételességgel, bár végül elmaradt mindkét ország vétója, előbb a lengyelek, majd a magyarok is visszavonultak. Eközben azonban a csehek és a szlovákok erősen az EU irányába haladtak ebben a kérdésben.

Utána jött a további a hasadás, ami már a magyar és lengyel páros között következett be, mégpedig az Ukrajna elleni orosz agresszió egymással szöges ellentétben álló megítélése miatt. Mint tudjuk, a lengyelek egyértelműen az ukránok pártját fogták, felléptek az orosz agresszió ellen, s elkezdtek teljesen leválni Oroszországról, a többi között az energia-ellátásban is. Sokat elárul a konfliktus mélységéről, hogy még Orbán elvbarátja és eddigi szóvivője, Jarosław Kaczyński is nyíltan bírálta Orbánt. „A végén tehát Magyarország teljesen egyedül maradt, s pillanatnyilag ez a helyzet” – mondta Balázs Péter, aki azonban fontosnak tartotta külön is hangsúlyozni, hogy „ez a mostani magyar kormányra vonatkozik, a barátság, az együttélés mindig él”.