Az első Orbán-kormány kommunikációs tanácsadója lett az Színház és Filmművészeti Egyetem új intézetvezetője

2020. december 3. 19:49 2020. dec. 3. 19:49

Antal Zsolt vezeti a Színház- és Filmművészeti Egyetem Elméleti Intézetét. A harmadik intézetvezető is megkezdte a munkáját. Sára Balázs és Bodolay Géza után, akik a filmes és a színházi intézetet vezetik- olvasható az egyetem honlapján.

Készítettek egy interjút is Antal Zsolttal, amiben arról beszélt, hogy évtizedek óta tevékenykedik a közszolgálati kommunikáció és a tájékoztatás területein. Elmondása szerint, az lesz a feladata az egyetemen, hogy tüzetesen áttekintsék az intézetben zajló képzéseket és kutatási tervet készítsenek.

Arra már a HVG hívja fel a figyelmet, hogy az SZFE honlapjára felkerült életrajzból kihagyták, hogy a szakember annál a Happy End Reklámügynökségnél kezdte a karrierjét, amely a Fidesz választási kampányfilmjeinek készítőjéként lett ismert. A nyertes kampány után egy évig az első Orbán-kormány Miniszterelnöki Hivatalának volt kommunikációs tanácsadója.

Címlapkép: MTI