Az immunológus a koronavírusról: miért nem lehet tudni, hogy kórházban lévők hány százaléka oltott?

2021. október 13. 06:46 2021. okt. 13. 06:46

Falus András immunológus professzor a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában elmondta: nem lehet kétségünk arról, hogy a negyedik hullám itt van, és éppen emelkedő fázisban van. Egyre több fertőzöttről, illetve kórházi ápolásra szoruló honfitársunkról van szó. A Delta (indiai) variánsról jól ismert, hogy még a britnél is fertőzőképesebb, gyorsabban terjed, és minden nemzetközi járványmatematikai vizsgálat arra mutat, hogy ez egy hullám. 

Azt sem lehet letagadni, hogy az oltási hajlandóság csökkenése milyen súlyos következményekkel jár – hangsúlyozta a szakértő. Az igaz, hogy volt egy periódus, legalábbis az első oltásban Magyarország egyértelműen jól állt Európában, de ez ma már egyáltalán nincs így, éppen, hogy sereghajtók lettünk. Mindenféle okból, amit érdemes lenne szociológiailag elemezni, az oltási hajlandóság szinte leállt, vagy legalábbis nagyon lecsökkent. A Pécsi STOP legfrissebb híreit itt találod!   

Ezért is közölte a Magyar Tudományos Akadémia, hogy ha nem lehet növelni az oltási hajlandóságot, vagy nem lehet javítani azon, hogy sokan „nagyon furcsa” indíttatásokból vannak az oltás ellen, akkor legalább az arcmaszk viselését, a kézmosást, a szociális távolságtartást sokkal határozottabban és kötelezőbb érvényűen kellene alkalmazni.

Ez is érdekelhet: PSZ: "Több mint 140 kollégát veszítettünk el másfél év alatt a koronavírus miatt"

Hozzátette: sajnálatosnak tartja, hogy nem kapunk arról napi számokat, hogy az éppen kórházban lévők hány százaléka oltott vagy nem oltott. Tudniillik egyértelmű az a tény, hogy a nem oltottak fertőződnek meg inkább és a halálozás is a körükben magasabb. Beszélt arról is, hogy a vírusok azokon a cseppeken utaznak a levegőben, amelyeket kiköhög, kitüsszent az ember, és azok elég nagyok ahhoz, hogy fennakadjanak a maszkok pórusain.

A Washingtoni Egyetemen létezik olyan, mesterséges intelligenciával vezérelt, szuperszámítógépes egészségügyi szolgáltatás, amely a trendeket is mutatja minden ország esetében, és becsléseket is közöl. Említett egy szörnyű számot Magyarországra vonatkozóan: ha nem lesz kötelező a maszkhasználat zárt tereken, rendezvényeken, tehát ha minden marad így a maszkhasználatban, és ezt a „hatalmi kinyilatkoztatás” is megerősíti péntek reggelente, akkor 2022. január elsejére 36 ezerre emelkedhet a Covid-halottak száma.

Ha viszont kötelezővé teszik zárt terekben, akkor 30 900-ra nőhet, tehát 5 ezer ember halálát lehetne megelőzni. Ezeket a becsléseket Falus András utólag is szokta értékelni, és azt mondta: tökéletesen stimmelnek a számok, lehet hitelt adni ezeknek az adatoknak. Tehát ha ez igaz, akkor kinek a felelőssége lesz az ötezer áldozat? – tette fel a kérdést. A Pécsi STOP legfrissebb híreit itt találod!   

Forrás: Klubrádió

Címlapkép: MTI/Rosta Tibor