Az MSZP elnöke Orbánnak: ebből így baj lesz!

2020. április 5. 12:23 2020. ápr. 5. 12:23

A helyzet úgy áll, hogy egy csónakban vagyunk: jelenleg Ön áll a kormányrúdnál, de a csónakunk motorja lefulladt, a tenger erősen hullámzik, az utasok félnek, és érdemi intézkedés nélkül, emberi tragédiák fognak bekövetkezni – írta Orbán Viktornak címzett nyílt levelében Tóth Bertalan, az MSZP elnöke.

A szocialista politikus rámutat: közös érdekünk, hogy minél kevesebb veszteséggel, minél gyorsabban elhagyjuk a viharzónát, és biztonságos vizekre, biztonságos kikötőbe juttassuk a csónakot. Ehhez persze mindenki teljesítményére szükség van, mindenkinek ki kell vennie a részét a veszély elhárításából. Szükség van az evezősökre, a munkavállalókra, szükség van a víz beömlését és terjedését akadályozó egészségügyi dolgozókra, szükség van az önkéntes munkát végzőkre, a túlélés esélyét tevőlegesen segítő civil szervezetekre, egyházakra, a navigálásban és az esélyteremtésben egyidejűleg segíteni képes pártokra, és a védekezést a csónak különböző pontjain irányító polgármesterekre. És szükség van a csónakban utazók fegyelmezett magatartására is.

Tóth szerint, azonban a csónak utasai között – azaz a társadalom egyik felében – nincs bizalom a kormány iránt, és a koronavírus-járványt, valamint a nyomában kialakuló gazdasági és társadalmi válságot nem lehet hatékonyan és eredményesen kezelni, ha nincs nemzeti egység, és valaki egyedül akarja megoldani a problémákat.

Rossz iránynak nevezte, ha a miniszterelnök a kormányzását veszélyhelyzet idején is csak arra próbálja meg felhasználni, hogy a saját támogatóinak ajándékozzon vagyonelemeket a közösből, titkosítsa a soha meg nem térülő presztízsberuházásokra költött vagyonfelhasználás részleteit, gyengítse a polgármesterek hatáskörét, felülírja egyes helyi ügyekben az emberek demokratikusan kinyilvánított akaratát.

Ebből így baj lesz – figyelmeztette Orbánt, felhívva a figyelmet arra, hogy a kormány által megszerzett korlátlan felhatalmazás eleve veszélyezteti a magyar emberek biztonságát.

Mi továbbra is készen állunk és segíteni akarunk, hogy a körülöttünk tajtékzó hullámok ne borítsák fel a csónakot. Ehhez azonban Önnek is együttműködési készséget kell tanúsítania, hogy a kormány iránti bizalom legalább ideiglenesen, a válság kezelése érdekében helyreállhasson, hiszen ebben a helyzetben jogos elvárás mindenki részéről, hogy bízhasson a választott képviselőkben, bízhasson a józanságukban, bízhasson a tisztességükben, bízhasson a szakértelmükben. És bízhasson abban, hogy rendkívüli helyzetben, a rendkívüli felhatalmazásukkal nem élnek vissza – írta a politikus, hozzátéve, hogy a miniszterelnök felelősséggel tartozik mindenkiért, beleértve azokat is, akik valamilyen okból nem bíznak benne.

Tóth megismételte korábbi kijelentését, hogy a Magyar Szocialista Párt számára a magyar emberek élete, egészsége és biztonsága a legfontosabb, és üdvözölte, hogy a kormány megfogadta a szocialisták javaslatait, például az 500.000 forintos különjuttatást az egészségügyi dolgozóknak.

A pártelnöknyílt levelében is javaslatokat tett a miniszterelnöknek, amelyek az MSZP által kidolgozott válságkezelő csomag részei:

– a munkanélküli ellátás időtartama emelkedjen kilenc hónapra, a jelenlegi háromról, az álláskeresési járadék nettó összege minden esetben érje el a 100.000 forintot;

– a nyugdíjak felzárkóztatása, a novemberi nyugdíj-kiegészítés áprilisi kifizetése, a kisnyugdíjasok azonnali megsegítése:  a 100.000 forintnál kevesebb nyugdíjból élők kapjanak egyszeri 20.000 forintos juttatást;

– a családi pótlék, a GYES, a GYED és az anyasági támogatás összegének megduplázása;

–  terjedjen ki a gyermekgondozási táppénz (GYÁP) mindazokra, akik 14 éven aluli gyermek felügyeletét látják el;

– a SZÉP-kártyát a munkavállaló felhasználhassa élelmiszer vásárlásra is;

– ne lépjen életbe az a szabályozás, amely előírná, hogy egészségügyi szolgáltatási járulék meg nem fizetése esetén, bárki is kiessen az egészségügyi ellátásból;

– korhatár előtt, akár csökkentés nélkül is legyen lehetőségük nyugdíjba vonulni a munkavállalóknak – a válságos helyzetre való tekintettel;

– a végrehajtások felfüggesztése terjedjen ki a letiltásokra is, hogy azok ne veszélyeztessék az emberek létfenntartását;

– az átlagos havi fogyasztást meg nem haladó mértékig, három hónapra mentesüljön a lakosság a gáz, az áram és a távhő díjának megfizetése alól, az energiaárak tartós és jelentős csökkenésére tekintettel. Az árak robbanásszerű emelkedése miatt, javasolják a szocialisták, hogy a kormány fontolja meg a hatósági árak bevezetését az élelmiszerek, a védőfelszerelések, valamint a fertőtlenítők és tisztítószerek vonatkozásában. Se üzletlánc, se magánszemély ne nyerészkedjen az amúgy is nehéz helyzetbe került magyar embereken;

– A munkahelyek megőrzése érdekében elbocsátási moratóriumot kezdeményeznek a közszférában és a legnagyobb foglalkoztató és hatalmas nyereséget elkönyvelő multinacionális vállalatoknál. A kis- és középvállalkozások esetében a munkavállalói bérek támogatását és elbocsájtás helyett, csökkentett munkaidőt javasolnak, valamint a szakszervezetek bevonását a döntésekbe az Országos Érdekegyeztető Tanács összehívásával;

– az önkormányzatok esetében a szocialisták egyértelműek: mivel úgy látják, hogy a forráskivonások veszélyeztetik a járvány elleni küzdelmet, és a kialakuló szociális válság kezelését, ezért nem a gépjárműadó-bevételüket kéne elvenni, hanem további forrásokat biztosítani a számukra.

Forrás: hirklikk.hu