Az Országházban osztottak díjat a TV2-nek, a Hír TV-nek és a Borsnak
Az idei Érték és Minőség Nagydíj átadója nemcsak az ipar és az innováció szereplőinek hozott elismerést: a Parlamentben a kormánypárti médiumok és a bulvársajtó több képviselője is Nívódíjat vehetett át.
Az Országházban tartott ünnepségen adták át az Érték és Minőség Nagydíj pályázat elismeréseit. A Kommunikációért Nívódíjat többek között az M1 Jó Világ című műsora, a TV2 hírműsorai, a Hír TV és a Bors szerkesztősége kapta – derült ki a Telex tudósításából.
A TV2 Tényeknek az elmúlt időszakban több bírósági helyreigazítást is közzé kellett tennie valótlan állítások miatt. A Hír TV esetében pedig nemrég jogerős ítélet mondta ki, hogy valótlanságot terjesztettek Magyar Péterről.
A díj hivatalos célja az, hogy elismerje a minőségi és innovatív termékeket, szolgáltatásokat, ösztönözze a versenyképességet, és segítse a nyerteseket a hazai és nemzetközi piacon való megjelenésben. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke köszöntőjében hangsúlyozta: a magyar gazdaság jövője a magas hozzáadott értéken, az innováción és a minőségen alapulhat.
A többfordulós pályázati folyamatban idén 34 pályázó összesen 40 nevezése érdemelte ki az Érték és Minőség védjegy használatát. A legtöbb pályázat ezúttal is a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek kategóriájában érkezett.
Más díjazottak között volt a Zalakarosi Családi Élmény- és Gyógyfürdő Zrt., a TAKÉPSZOLG Zrt., a Roll-Lamell Kft., a Justice Security Kft., a Csillagsuli Kft. és több külhoni vállalkozás, szervezet is.
Ma már közel 200 vállalkozás, szervezet több mint ezer terméke és szolgáltatása használja az Érték és Minőség Nagydíj tanúsító védjegyét.
Forrás: Telex