Bérlevonással akarják büntetni a sztrájkoló tanárokat

2022. szeptember 28. 12:50 2022. szept. 28. 12:50

Egyre nagyobb a kormányzati nyomás a tiltakozó tanárokon. A sztrájkoló pedagógusnak a munkabeszüntetés idejére fizetés nem jár, egy óra „mulasztásért” pedig 1,5 órányi bért kell levonni tőlük.

Egyebek mellett ezt tartalmazza az a Népszavához eljutott levél, amelyben a Külső-Pesti Tankerületi Központ tájékoztatta az intézményvezetőket, hogyan kell eljárniuk, ha az iskolában sztrájkra vagy polgári engedetlenségből fakadó munkabeszüntetésre kerül sor. A levélben az is szerepel: sztrájk esetén a szülőket arról kell tájékoztatni, hogy a tanítás „zökkenőmentesen folyik”. Ha polgári engedetlenség miatt maradnak el órák, azokat pótolni kell, az aznap hiányzó diákok igazolását pedig egy-öt napon belül be kell kérni.

A polgári engedetlenséggel kapcsolatban azt is kikötötték, hogy abban sem az intézményvezetők, sem helyetteseik nem vehetnek részt. Nemrég a miskolci Herman Ottó Gimnázium igazgatóhelyettesét mentették fel pozíciójából, mert részt vett a polgári engedetlenségben.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) ügyvivője, Nagy Erzsébet a lapnak azt mondta, a fent leírtak egyértelműen azt a célt szolgálják, hogy akadályozzák a jogszerű sztrájk megszervezését. Az érdekvédő szerint a sztrájk miatt kiesett munkaidővel megegyező arányú bért lehet csak levonni a dolgozóktól, ha ennél többet vonnak le, az jogellenes. Hozzátette: a sztrájkban való részvétel nem „mulasztásnak” számít, ahogy az a levélben szerepel.

A PDSZ a Klebelsberg Központhoz és a köznevelési államtitkársághoz fordul az ügyben, a kifogásolt tankerületi utasítások visszavonását követelve. Nagy Erzsébet hangsúlyozta, ha valakit mégis jogsérelem ér, forduljon bírósághoz, amihez a szakszervezet jogi segítséget nyújt.

Forrás: Népszava