Csak írásbeli érettségi legyen, és az érettségizőknek ajánlják fel az oltást!

2021. április 2. 15:02 2021. ápr. 2. 15:02

Nem hagyományos a tanév, ezért csak írásbeli érettségi legyen, a 18. évet betöltött érettségizőknek pedig ajánlják fel az oltás lehetőségét – mondta Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában, csütörtökön.

Bár teljes védettség nem alakul ki az érettségi megkezdéséig, az oltás „mégiscsak jelent egyfajta védettséget” – mondta. A Pécsi STOP legfrissebb híreit itt találod! 

Az MSZP „semmiféleképpen nem” javasolná, hogy egyáltalán ne tartsanak idén érettségit – mondta, de hozzátette: korábban is azt az álláspontot képviselte, ez a járvány a terjedésétől függ, „és azért most rémisztőek az adatok; a halálozási adatok meg aztán tényleg világelsőséget mutatnak”.

Ez is érdekelhet: Mutatjuk, így lesznek nyitva az élelmiszer üzletek a húsvéti hosszú hétvégén Pécsett

A tanárokról azt mondta: „nem normális dolog”, hogy a miniszterelnök szembeállítja őket más társadalmi csoportokkal, például az – egyébként szkafanderben dolgozó – orvosokkal.

A pedagógusok kérése, hogy az iskolanyitással várja meg a kormány, míg legalább valamilyen védettségük kialakul az oltás után, nemcsak a pedagógusokról szól, hanem mintegy 1,7 millió ember tömeges megmozgatásáról, így óvatosnak kell lenni – mutatott rá Kunhalmi.

A közoktatásban tanuló több mint 1,5 millió gyerek, a szakemberek, pedagógusok és a nem pedagógiai munkakörben dolgozók „rendszerbe való újra visszakapcsolása (…) nagyon nagy kockázatokat rejt magában”, mert a harmadik hullámban a mutáns vírus leginkább a fiatalokat és a gyerekeket támadja, akik megfertőzhetik a szüleiket is.

Fontos! Ügyeleti rend lesz a hosszú hétvégén a patikákban, Pécsen ezt a gyógyszertárat lehet keresni

„Én meggondolnám ezt” – mondta az április 19-ére bejelentett iskolanyitásról.

Mint mondta, Orbán nyilván csak a közvélemény-kutatásokat figyeli, amelyek szerint csak a társadalom 30 százaléka fogadja el, hogy további zárásra van szükség; pedig a zárás és egy megfelelő oltási ütem, továbbá a szervezés, a helyes és megfelelő járványkezelés együtt biztosíthatja, hogy ne szaladjunk bele egy negyedik hullámba.

Kérdésre megerősítette, hogy nyitásról a pártja csak annak öszefüggésében beszélt, hogy „a miniszterelnök fizesse ki a vendéglátókat”. Ostorozta a kormányt a nyitásról szóló nemzeti konzultáció miatt, és hogy kérésük és a szakszervezetek követelése ellenére nem zárta be hamarabb az iskolákat.

„Nem kell még a nyitástól beszélni, bármennyire is nehéz. (…) Szerintem csak az átoltottságról kell beszélni és az átmeneti állami támogatásokról” – tromfolt a miniszterelnöknek arra a mondatára, hogy „most nyitásról kell beszélni és az oltakozásról”.

Elmondta: a nyitás kockázatosságát emelte ki dr. Gilly Gyula orvos-közgazdász is a Covid21 ellenzéki vizsgálóbizottság csütörtöki ülésén, amelynek további megállapításai szerint nagy szükség lenne a rossz időben végrehajtott kormányzati reform miatt az egészségügyből elküldött 5500 ember pótlására, nagy oltópontok létrehozására és a kórházak részleges tehermentesítésére.

Örömét fejezte ki, hogy a háziorvosok megkapták az oltásra regisztráltak teljes listáját, amit az egyik ilyen bizottsági ülésen javasoltak.

„Tehát látja a kormány, hogy (…) az ellenzék nem abban érdekelt, hogy meghaljanak az emberek, hanem olyan javaslatokat teszünk, amelyekben igenis meg lehet előzni a haláleseteket. Ilyen lenne például az önkormányzatok bevonása” – mondta.

Oltásra buzdított mindenkit. „Bármelyik vakcina megfelelő jelenleg, ami Magyarországon van, és minden vakcina jobb, mint a betegség”.

Ostorozta a kormányt, mert védekezés helyett politizál: hol az ellenzéket, hol Brüsszelt támadja, ami „a gyengeség jele”, miközben egyedül a miniszterelnök van cselekvési pozícióban, hozzá jut el minden releváns információ.

Lázár János fideszes képviselőnek, aki „odáig merészkedett, hogy 600 ezer ember életét mentette meg a 600 ezer kínai vakcina, (…) az EU-nak meg a 20 ezer halottat köszönhetjük”, azt üzente: Európa más országaiban is akadoznak a vakcinaszállítások, „még sincs annyi halott”.

„Én elhiszem, hogy teríteni akarják a felelősséget, mert a propagandában nem néz ki az jól, hogy világelsők vagyunk a halálozásban, de azok vagyunk. És még a mai napig is lehetne sokkal jobban menteni az emberéleteket” – mondta.

Az előválasztásra való online regisztrációról azt mondta: nincs nagyobb vita róla az ellenzéki demokrata szövetségben, mint más kérdésekről, „csak most ez jobban kitüremkedett”.

A döntő a biztonságos lebonyolítás és az adatvédelem; de „ezt ugyanúgy meg fogjuk oldani, mint minden más kérdést” – mondta.

Az előválasztást magát egy új demokratikus kultúra részének nevezte. „Ebben az autoriter rendszerben akkora szükség van erre, mint egy falat kenyérre” – mondta a társelnök. A Pécsi STOP legfrissebb híreit itt találod! 

Forrás: Hírklikk

Címlapkép: Illusztráció, Freepik