DK: Szlovákia jóval olcsóbban vett lélegeztetőgépeket, mint Magyarország 

2020. szeptember 8. 19:10 2020. szept. 8. 19:10

A Demokratikus Koalíció (DK) azt állítja, hogy Szlovákia mintegy feleannyiért vásárolt lélegeztetőgépeket, mint Magyarország.

A DK alelnöke keddi online sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy míg a szomszédos ország átlagosan 27 ezer euróért vett lélegeztetőgépeket, addig a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium átlagosan 54 ezer euróért.

Varju László a szlovák médiában megjelentekre hivatkozva azt mondta, hogy a szomszédos ország mintegy kétezer lélegeztetőgéppel, illetve légzést segítő eszközzel készül a koronavírus-járvány második hullámára. Szlovák sajtóhírek szerint a pozsonyi kormány 300 hazai gyártású lélegeztetőgépet vett - emelte ki a politikus.

A DK-s politikus, az Országgyűlés költségvetési bizottságának elnöke hangsúlyozta, hogy Magyarország is vásárolt Szlovákiában, de a 27 ezer eurós árnál jóval drágábban, és egy olyan cégtől vettek lélegeztetőgépeket, amely a saját kormányának egyetlen egyet sem tudott eladni.

Varju László szerint ezek az adatok bizonyítékkal szolgálnak az újabb kormányzati korrupcióra. Az ellenzéki politikus közölte, hogy az ügyben írásbeli kérdést nyújtanak be a külgazdasági és külügyi tárcát vezető Szijjártó Péternek.

Forrás: MTI