Egymás után indítványozzák a Fidesz Néppártból való kizárását

2019. március 1. 11:15 2019. márc. 1. 11:15

A portugál Demokratikus és Szociális Centrum-Néppárt (CDS-PP), majd a holland Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA) is indítványozta a Fidesz kizárását a konzervatív erőket tömörítő Európai Néppártból (EPP).

A Politico című brüsszeli híroldal arról számolt be portugál sajtójelentések alapján, hogy a szintén EPP-tagpárt CDS-PP az európai pártcsalád elnökségének írt levelet a Fidesz kizárását vagy felfüggesztését kérve.

Indoklásként kiemelték: a Fidesz "nyilvánvalóan, szándékosan bomlasztja az Európai Néppárt egységét és közös céljait", a nézetkülönbségek pedig túl nagyok ahhoz, hogy fenntartható legyen a jelenlegi állapot.

A CDA Joseph Daulnak, az EPP elnökének küldött levelet a Fidesz kizárását és vita lefolytatását kezdeményezve. A kiszivárgott dokumentumban hangsúlyozták, hogy a magyar kormánypártok számos lépése nem fér össze az Európai Néppárt ideológiájával, programjával és álláspontjával.

"A közelmúltbeli fejleményekre tekintettel arra jutottunk, hogy a Fidesszel folytatott informális eszmecseréknek nincs már meg a kívánt hatásuk" - közölte Rutger Ploum CDA-elnök a Politico korábbi beszámolója szerint.

Előző nap a flamand kereszténydemokraták (CD&V), a vallon konzervatív Humanista Demokratikus Centrum (CDH), illetve a luxemburgi Keresztényszociális Néppárt (CSV) kérte hivatalos levélben Joseph Dault, az EPP elnökét a Fidesz kizárására.

Múlt héten két svéd konzervatív tagpárt, a Mérsékelt Párt és a kereszténydemokrata párt nyújtott be hasonló indítványt a magyar kormány legújabb plakátkampánya és a jogállamiság magyarországi helyzete miatt.

Az EPP alapokmányának értelmében legalább öt különböző országból hét tagpárt kezdeményezheti bármely másik tag kizárását.