Élet az anyagyilkosság bélyegével
Az egész ország figyelemmel kísérhette a meggyilkolt Balla Irma fiának ügyét. Az áldozatot, a debreceni képviselőnőt különös körülmények között 2007-ben egy vascsővel halálra verték. A nyomozás megkezdése után a rendőrség az asszony fiát gyanúsította a bűncselekménnyel. Balla fia, Schönstein Sándor két évet börtönben is töltött, csak később derült ki, hogy ártatlanul. A fiatalember évekig azzal a bélyeggel élt, hogy anyagyilkos. Csak két év múlva került elő a valód tettes, D. Lajos, aki tettéért a napokban 15 év börtönbüntetést kapott. Az ártatlanul meghurcolt Sönstein Sándor – mint portálunknak is elmondta - ennél azonban komolyabb büntetésre számított.
- Azt tudom, hogy felháborodott, amikor kiderült, hogy édesanyja, Balla Irma gyilkosa, D. Lajos nem életfogytiglani ítéletet kapott. Miért?
- Felháborodásról nem volt szó, de a jogérzékem valóban az diktálta, hogy aki egy ilyen brutális bűncselekményt egyszer elkövet, az nem kaphat több esélyt. Ezért számítottam életfogytiglani ítéletre.
- Eljárt a tárgyalásra, ahol aprólékosan részletezték, hogy miként ölték meg az édesanyját, s ha jól tudom, az ítélethirdetésre is elment. Nehéz volt mindezt végighallgatni?
- Az elsőfokú tárgyalásra csak ritkábban mentem el, a másodfokra – ami csak néhány alkalom volt – azokon ott voltam.
- Milyen érzés volt szemtől-szemben állni azzal az emberrel, aki helyett önt is gyilkossággal vádolták?
- Jórészt háttal ült a közönségnek, csak néha láttam az arcát. Az utolsó szó jogán is az ártatlanságát bizonygatta. Viszont a vádakkal szemben érdemben nem tudott érvelni. Nyilván nehéz is lehetett, hiszen el kellett volna magyaráznia, hogyan került az édesanyám lakásába a tettes DNS-e, anélkül, hogy ott járt volna. Ez bizony elég nehéz. Korábban egyébként egyszer már bevallotta a gyilkosság tényét, még a lakás belsejét is leírta, csak ezt a vallomását később visszavonta.
- Ezúttal tehát nem ártatlan embert ítélt el a bíróság, ön is biztos benne?
- Igen, semmi kétség. Én is amellett vagyok, hogy ártatlanul senkit nem ítéljenek el, saját tapasztalatom is ezt diktálja. Viszont a beismerő vallomás, és a bizonyítékok azt mutatják, hogy ezúttal valóban a tettest ítélték el.
- Gondolom, az ítéletkor átfutott az agyán az is, hogy 2007-ben az édesanyja, Balla Irma meggyilkolásáért egyszer már önt is elítélték. Emlékszik még?
- Az ilyet természetesen nem lehet elfelejteni, bár régen történt, több mint tíz éve, de örök nyomot hagyott bennem.
- Ugye azt történt, hogy a gyilkosság napján ön baráti társasággal kirándult, majd miután hazaért, megtalálta holtan az édesanyját. Kihívta a rendőrséget, akik rövid időn belül önt gyanúsították meg. Miért?
- Mert szokatlanul nyugodtan viselkedtem. Azonkívül nem találták a tettest, ennyi elég is volt arra, hogy engem gyanúsítsanak.
- Holott a tettes a legtöbbször inkább gyanúsan ideges ilyen helyzetben. De ha jól emlékszem, önnek megalapozott alibije volt, elkövetőként szóba sem kerülhetett volna. Ez nem befolyásolta a rendőröket?
- Tényleg nem tudom, hogy egy ilyen helyzetben mi a rendőrök elvárása. Amikor hazaértem, s láttam édesanyám holttestét, és persze a szörnyű állapotokat, akkor nem estem pánikba, igyekeztem ura maradni a helyzetnek. Egyszóval összeszedetten viselkedtem. Talán ez volt szokatlan a rendőröknek, akik utána még egy évig teljesen eredménytelenül dolgoztak. A legnagyobb meglepetésre ezután engem gyanúsítottak meg.
- Két évig fegyházban is tartották, ártatlanul. Azért ez borzasztó érzés lehetett.
- Igen, az ügyész el is mondta, hogy ez az eset bevonul a magyar kriminalisztika történetébe. Ugyanis D. Lajos addigra már beismerte, hogy édesanyámat meggyilkolta, amikor még javában engem gyanúsítottak a bűnténnyel. A tárgyalásomat nem függesztették fel, miközben az igazi tettes már a kezükben volt. Vagyis én vagyok az egyetlen olyan állampolgár, akit úgy ítéltek el, hogy egy másik ember már beismerte a bűncselekményt.
- Kiheverte már azt a sokkot, amit a két év fegyház, az igazságtalan ítélet, az egész meghurcolás okozott?
- Mondjuk úgy, hogy folyamosan próbálok visszailleszkedni a társadalomba, próbálok nem gondolni a történtekre. Aki először találkozik velem, az nem is sejti, hogy min mentem keresztül. Viszont abban biztos vagyok, hogy egy életen keresztül elkísér majd ez a történet.
- Mi az, ami megnyugvást okozna?
- Ha valóban megnyugtató módon zárul majd le az egész bírósági eljárás. D. Lajos elítélésével ugyanis még nincs vége a folyamatnak. Tudniillik engem annak idején bizonyíték hiányában mentettek fel, s még azt szeretném, ha a bíróság kimondaná, hogy bűncselekmény hiányában mentenek fel. Ez nekem nagyon fontos.
- Gondolom erkölcsi különbség az, hogy bűncselekmény, vagy bizonyítottság hiányában mentenek fel valakit. Ezen kívül a kártérítés, amit kap, nem a korábbi tíz millió, hanem ennél több?
- Meghurcolásomért eddig senki sem kért bocsánatot. Senki! Ezért legalább azt szeretném, ha bíróság egyértelművé tenné, hogy ártatlan vagyok. Ez szerintem erkölcsi kötelessége a magyar igazságszolgáltatásnak.
- Ez saját maga, a társadalom, vagy épp a kártérítés miatt érdekes?
- Nem a kártérítés a lényeg, lassan visszatérek az eredeti utamhoz, a tervezett karrieremhez, s meg tudok élni. Sokkal inkább erkölcsi és jogi elégtételre van szükségem, hogy végre magamban is lezárhassam az ügyet.
