Felmondott az Index szerkesztőségének vezetése, több mint hetven munkatárs is távozik - frissítve

2020. július 24. 15:32 2020. júl. 24. 15:32

Pénteken az Index vezető szerkesztője és két főszerkesztő-helyettese, valamint több mint 70 munkatárs adta be a felmondását a cégvezetésnek, bár Bodolai László, az Index Zrt. igazgatótanácsának nem volt ott, hogy átvegye a felmondóleveleket - időközben pedig 80-nál is többen jelezték, hogy felmondanak. Péntek kora estére tüntetést szerveznek pártok, a tervek szerint az Index szerkesztőségétől Orbán Viktor munkahelyére, a budai várban lévő volt karmelita kolostorhoz vonulnak a résztvevők.

Szerdán rúgta ki Dull Szabolcsot, az Index főszerkesztőjét Bodolai László, az Index Zrt. igazgatótanácsának elnöke, emiatt már akkor tiltakoztak a lap munkatársai. Az igazgatóság arra hivatkozott, hogy megrendült a bizalmuk Dullban, a munkatársak viszont egységesen kiálltak a főszerkesztő mellett, és elfogadhatatlannak nevezték Bodolai döntését, valamint kérték, hogy vonja vissza azt.

Bodolai és az igazgatótanács két másik tagja csütörtökön megpróbált a szerkesztőséggel beszélni, ám a dolog nem sült el túl jól a 444 cikke szerint, Bodolai ugyanis nem vonta vissza aznap sem Dull kirúgását. Több újságíró már akkor bejelentette a felmondását, és ezt még többen is meg akarták tenni, ám Bodolai eltávozott a szerkesztőségből, így nem tudták neki odaadni a felmondólevelet.

Feszült volt a hangulat a csütörtöki állománygyűlésen:

Pénteken Munk Veronika főszerkesztő-helyettes a sajtó munkatársainak bejelentette, hogy ő, Tóth-Szenesi Attila vezető szerkesztő (korábbi főszerkesztő) és Haász János főszerkesztő-helyettes beadja a felmondását, mivel nem látták biztosítottnak a független működés alapfeltételeit.

A szerkesztőségi vezetőség mellett több mint hetven munkatárs (az Index szerkesztőségében 90 körüli a létszám) adta be a felmondását, igaz, Bodolai ismét nem volt az irodájában, így csak letették neki a felmondóleveleket. 

A 444 videója a felmondások bejelentéséről:

Így vitték a felmondólevelet az Index munkatársai - a 444 videója:

 

Az Indexen pénteken megjelent szolgálati közlemény szerint azok, akik most nem adták be a felmondásukat, azok

"(egyelőre) nem azért nem szerepelnek a listán, mert elfogadhatónak tartanák a kialakult helyzetet, illetve sokan akár egyszerűen szabadságon vannak."

A szolgálati közleményben leírták azt is, hogy a szerkesztőség álláspontja szerint mi sérült Dull Szabolcs kirúgásával.

"Évek óta hangoztatjuk, hogy két dolgot tartunk az Index független működése feltételének: se az Indexen megjelenő tartalomba, se a szerkesztőség összetételébe, szerkezetébe ne történjen külső beavatkozás. Dull Szabolcs kirúgásával ez utóbbi feltétel sérült. A menesztése egyértelmű beavatkozás a szerkesztőség összetételébe, arra nem tudunk másként tekinteni, mint nyílt nyomásgyakorlási kísérletre"

- áll a közleményben.

Pénteken így ért véget a munka az Indexben, a lap fotósa, Bődey János fényképei pontosan adják vissza a szerkesztőségben uralkodó hangulatot:

Az Index június 21-én állította át a függetlenségét mutató barométert a "Veszélyben" feliratra, mivel úgy érzékelték, hogy kívülről olyan befolyásolási kísérletek érik a szerkesztőséget, ami a munkájukat és függetlenségüket veszélyezteti. Július 22-én Dull Szabolcs főszerkesztőt kitették az igazgatótanácsból, e hét szerdán jött a kirúgása, majd most pénteken a tömeges felmondás.

Péntek este 18 órától tüntetés lesz az Index Kolosy téri szerkesztőségénél, a tervek szerint a menet onnan a budai Várban lévő volt karmelita kolostorhoz vonul (ez Orbán Viktor miniszterelnök munkahelye).

15:13-kor a szolgálati közleményben a következő munkatársak szerepeltek, akik beadták a felmondásukat:

  • Ajpek Orsolya
  • Arnótszky Janka Judit
  • Barakonyi Szabolcs
  • Biró Marianna
  • Bolcsó Dániel
  • Bozzay Balázs
  • Bozsó Ági
  • Bóna Samu
  • Bődey János
  • Brückner Gergely
  • Csatári Flóra
  • Cseke Balázs
  • Cser Ildikó
  • Csurgó Dénes
  • Dezső András
  • Egyed Anna
  • Előd Fruzsina
  • Fábián Tamás
  • Fehér János
  • Fillér Máté
  • Flachner Balázs
  • Földes András
  • Földi Gábor
  • Hanula Zsolt
  • Hernádi Levente
  • Hollik Ági
  • Hudák Hajnal
  • Huszti István
  • Iván András
  • Janecskó Kata
  • Jenei Miklós
  • Joób Sándor
  • Kárpáti Márton
  • Kolozsi Ádám
  • Kolozsvári Tímea
  • Koroknai Gergely
  • Körömi Csongor
  • Kovács Zoltán
  • Lengyel-Szabó Péter
  • Lovas Gergő
  • Marczisovszky Márton
  • Marjanovic Mira
  • Mészáros Tamás
  • Miklósi Gábor
  • Mizsur András
  • Molnár Réka
  • Nagy Attila Károly
  • Nagy Roland
  • Német Tamás
  • Németh Péter
  • Nyilas Gergely
  • Pál Tamás
  • Pándi Balázs
  • Pintér Luca
  • Presinszky Judit
  • Rácz Attila
  • Rostás Bianka
  • Rovó Attila
  • Sajó Dávid
  • Simor Dániel
  • Somogyi Péter
  • Stöckert Gábor
  • Szalai Bálint
  • Szalma Baksi Ferenc
  • Szémann Tamás
  • Szilágyi Máté
  • Szilli Tamás
  • Tenczer Gábor
  • Thüringer Barbara
  • Trencsényi Ádám
  • Tóth Gergely
  • Világi Máté
  • Záborszky Ede
  • Zsuppán András
  • és az EUrológus csapata (Arató László, Folk György, Márton Balázs, Szűcs Ágnes, Zalán Eszter)

 

Frissítés (19:44): már 80-nál többen nyújtották be a felmondásukat

A Média1.hu információi szerint péntek estére már 80-nál is több azoknak a száma, akik a 90 fős szerkesztőségből beadták a felmondásukat. 

 

Címlapkép: szabadindex.eu

Forrás: Pécsi STOP/444/Index