Göncz Árpádra, a III. Magyar Köztársaság legnépszerűbb elnökére emlékeztek

Megemlékezett a volt köztársasági elnökről Kiss László óbudai polgármester is, aki arról beszélt, hogy általában Göncz Árpád emberségére, nyitottságára emlékezünk úgy, mintha ez egy különleges tulajdonság lett volna, de ő aláhúzta, ez nem így van. Göncz Árpád politikus volt, így nyitott és közvetlen, nem mellékesen pedig volt humorérzéke is. Ezt a politikusi mércét Göncz Árpád nagyon magasra tette, ezt kellene a politikusoknak máig is követniük. 

Gulyás András, a Göncz Alapítvány felelőse elmondta, a megemlékezés meghívott előadója Huncsik Péter szlovákiai magyar közíró, orvos, politikai elemző volt, aki Václav Havel cseh író, politikus, előbb csehszlovák, majd cseh köztársasági elnök kisebbségi tanácsadója volt. Ő a Göncz Árpáddal való személyes találkozóiról beszélt, arról, hogy a rendszerváltás előtti időkben, amikor a szlovákiai írók Pen Klubot akartak létrehozni, akkor a magyar Pen Klubbal, Göncz Árpáddal vették fel a kapcsolatot. A másik emlékezetes találkozásuk 1990-ben volt, akkor, amikor felkeresték Göncz Árpádot a Bécsi úti lakásában. Egyszer csak csörgött a telefon, Göncz fölvette, és miután letette, azt mondta: „fiúk, ne haragudjatok, de nekem most be kell mennem a Parlamentbe, mert megválasztottak köztársasági elnöknek”. A harmadik találkozás már akkor történt, amikor Huncsik Péter Hável elnök kisebbségi tanácsadójaként közvetített Göncz és Havel között, és úgy tűnt, reális lehetőség lenne arra, hogy a cseh elnök egy budapesti látogatáson bocsánatot kérjen a Benes-dekrétumok miatt. A találkozónak ki is volt tűzve a napja, de az egyik szlovákiai párt elnöke fellépett ellene azzal: hogy Havel elnök ne kérjen bocsánatot a magyaroktól, mert nem ő követte el ellenük a galádságokat, ne ő, hanem a szlovákok kérjenek bocsánatot. Így az ügy zátonyra futott, és a Benes-dekrétumok máig is élnek. 

A megemlékezésen Galkó Balázs József Attila „Alkalmi vers a szocializmus állásáról Ignotusnak” című versét szavalta el. A vers külön érdekessége, hogy azt Göncz Árpád, mint az egyik kedvenc és fontos versét választotta ki még anno, hogy elhangozzon akkor a Kossuth Rádió „Költők, versek” című műsorában. A műsorban el is mondta, miért olyan fontos neki ez a vers.

Gulyás András szerint nem csak Budapesten, hanem vidéken – Szombathelyen, Szegeden, Veszprémben, Budaőrsön, Gyöngyösön, Veresegyházán, Komlón, Százhalombattán – is vannak olyan emlékhelyek, amelyek Göncz Árpád nevét viselik. Az első ilyen emlékhely a budapesti XIII. kerületi Göncz Árpád városközpont volt, ahol Jovánovics György mellszobra őrzi a köztársasági elnök emlékét. Ez a Göncz Árpád Alapítvány által kezdeményezett gyűjtésből készült. Tavaly ősz óta pedig a Vérhalom téren is van egy emlékhelye Göncz Árpádnak és a feleségének, Zsuzsának. Ezeknek a hagyományos megemlékezéseknek nagy értéke, hogy olyan polgármesterek, önkormányzatok is, amelyek nem feltétlenül Göncz Árpád szellemiségét őrzik, tisztelettel és szeretettel emlékeznek meg róla a helyi civilszervezetekkel együtt. Az eddigi megemlékezéseken nagyon sok tekintélyes jogász, gondolkodó, diplomata, vagy épp vállalkozó idézte fel Göncz Árpád emlékét. Többek között ifj. Bibó István, Bojár Gábor, Gönczöl Katalin, Csorba László, Gombár Csaba, Iványi Gábor, Kéri László, Lengyel László, Majtényi László, Rainer M. János, Romsics Ignác. 

Gulyás András elmondta, túl azon, hogy büszke erre a listára, most fontos volt, hogy egy határon túli magyar, egy olyan író emlékezzen Göncz Árpádra, aki a szlovákiai demokratikus mozgalmakban is fontos szerepet játszik. Huncsik Péter ilyen. A Határeset című regényét úgy is lehet emlegetni, mint a „magyar 100 év magányt”, azáltal, hogy egy Ipoly melletti városban élő magyarok, szlovákok, németek, zsidók, cigányok életét mutatja be az I. világháborútól kezdve. 

Göncz Árpád 1922. február 10-én született Budapesten értelmiségi családban.1944-ben a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karán szerzett diplomát, a tanulás mellett 1939 és 1944 között az Országos Földhitelintézetben dolgozott.

1944 februárjában behívták katonának, de megszökött Németországba vezényelt egységétől. A Magyar Diákok Szabadságfrontja Táncsics zászlóaljának tagjaként részt vett az ellenállási mozgalomban, megsebesült. Többször került szovjet fogságba, de sikerült megszöknie. 1945-től a Független Kisgazdapárt tagja volt. Az FKgP feloszlatása után előbb segédmunkásként dolgozott, majd hegesztő és csőlakatos lett. 1952-ben beiratkozott a Gödöllői Agrártudományi Egyetemre, négy évfolyamot el is végzett. Az 1956-os forradalom alatt a Magyar Parasztszövetségben dolgozott. November 4-e után részt vett a Magyar Demokratikus Függetlenségi Mozgalom által benyújtott memorandumok elkészítésében és az indiai követségre juttatásában. 1957 februárjában segített külföldre juttatni Nagy Imre „A magyar nép védelmében” című kéziratát. 1957 májusában letartóztatták, a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa a Bibó-per másodrendű vádlottjaként 1958. augusztus 2-án életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte. Amnesztiával 1963-ban szabadult, majd a Veszprémi Nehézvegyipari Kutatóintézet szakfordítója lett.

1965-től már szabadfoglalkozású műfordítóként sorra jelentek meg műfordításai.1981-től a Magyar Írószövetség műfordítói szakosztályának elnökeként is tevékenykedett. 1981-ben részt vett a Bibó-emlékkönyv szerkesztésében, a kötetben tette közzé „Élet és szó egy anyagból” című emlékező írását.

1988-ban a Történelmi Igazságtétel Bizottság egyik alapítójaként Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének ő volt a megnyitó szónoka. Alapító tagja volt a Szabad Kezdeményezések Hálózatának, majd a Szabad Demokraták Szövetségének, 1989-től az Emberi Jogok Ligája budapesti tagozatának ügyvezető elnöke.

Az Írószövetség elnöke, majd tiszteletbeli elnöke tisztét 1989-től 1990-ig látta el. 1990 májusában országgyűlési képviselő lett, 1990. május 2. és augusztus 3. között az Országgyűlés elnöke és ideiglenes köztársasági elnök volt. A Magyar Köztársaság elnöke 1990. augusztus 3-ától egészen 2000. augusztus 3-áig volt.  Ezután visszavonult a közélettől. 2015. október 6-án családja körében hunyt el.

Göncz Árpád 1947. január 11-én vette feleségül Göntér Zsuzsannát, négy gyermekük született.

Göncz Árpád gondolkodásának jellemzésére álljon végül itt egy olyan idézet, amit ugyan sokan ismernek, de kevesen szívlelik meg: „ha szolgálni kívánok valakit, azokat szolgálom, akiknek szolgálójuk nincsen: a védteleneket. Akiknek sem a darutollas úri világban, sem az egyenlők közt egyenlőbbek világában nem jutott szó, akik a versenytársadalom versenyképtelenjei. Akiknek nincs eszközük megvédeni önmagukat. S akik épp ezért leginkább szorulnak védelemre.”