Gulyás Gergely elmondása alapján az eszközökről van vita, de a célkitűzésben nincs
Bár a Fidesz egyelőre jegelte a külföldről támogatott szervezetek ellehetetlenítését célzó törvénytervezetet, Gulyás Gergely szerint a jogszabály mindenképp napirendre kerül – csak még nem világos, milyen formában. A kormány szerint legitim cél, hogy a közéletet ne lehessen külföldről befolyásolni.
Gulyás Gergely a kormányinfón megerősítette: a külföldi befolyás visszaszorítása továbbra is cél, de a megvalósítás módjáról még nincs egyetértés. Mint fogalmazott: „a célkitűzésben nincs vita, az eszközökről van.” Orbán Viktor korábban kijelentette, hogy az ellehetetlenítési törvényként emlegetett átláthatósági szabályozást mindenképpen elfogadják, ám a jelenlegi tervezetet végül a Fidesz frakciója félretette.
A miniszter hangsúlyozta: a kormánypárti képviselők csak olyan törvényjavaslatot támogatnak majd, amely mögött teljes frakciós konszenzus van. A mostani változatról ez nem mondható el, ezért nem került a parlament elé. A kérdés a legutóbbi kormányülésen nem szerepelt napirenden.
A köztisztviselőknek szánt egymillió forintos támogatással kapcsolatban Gulyás jelezte: várhatóan lehetőség lesz az összeg végtörlesztésre történő felhasználására is, de a részletekről a következő kormányülésen születhet döntés.
Forrás: Telex