Heti egyenleg: egy önkényuralmi rendszerben nincs szabad népszavazás

2022. augusztus 12. 14:01 2022. aug. 12. 14:01

A Heti egyenlegben – az állandó műsorvezető, Bánó András szabadsága miatt – Vicsek Ferenc kérdezte a megszokott vendégpárost, Csillag István közgazdászt és Bozóki András politológust, volt minisztereket a Klikk TV műsorában.

Az eltelt héten több lényeges, ám egy napos téma is felbukkant. Ezek egyike az uniós népszavazás felvetése, egy másik az olajcsap elzárása. Mint ismert, Ujhelyi István az MSZP EP-képviselője felvetette, hogy tartsanak népszavazást Magyarország uniós tagságáról és azzal egyidőben a Jobbik is hasonló ötlettel állt elő.

„Véleményem szerint felelőtlenség volt ilyenbe belevágni. Rögtön mutatja azt, hogy az ellenzék pártjai közt nincs semmilyen együttműködés, koordináció. Nyilván ezt először föl kellett volna építeni és a végén bejelentik együtt” – reagált a műsorban elsőként a felvetésre Bozóki. „Itt egyéni játékosok vannak vagy egy-egy kis pártnak a magánakciója – ez elég szomorú.”

Emlékeztetett, hogy ráadásul egy máig érvényes népszavazás eredménye, hogy az Európai Unió tagjai vagyunk. A népszavazások helyzete amúgy is döcögős, hiszen bár nehezített rajta a Fidesz, de „nem sikerült az elmúlt 12 évben sem egy érvényes népszavazást kicsiholnia magából. Pláne egy önkényuralmi rendszerben nincs szabad népszavazás.”

Csillag István szerint mindez egy „alkalmatlan tárggyal elkövetett kísérlet”, mint hajdan kinyilatkozta más témában maga Orbán Viktor. Csillag szerint Ujhelyi kezdeményezési szándéka reflektálhatott Orbán tusványosi beszédére, amikor utóbbi meglebegtette: „addig maradunk az unióban, amíg van a dohány. De ehhez nem így és nem egyedül kellett volna hozzáállni.”  

Ráadásul „nemzetközi szerződést állítólag az alkotmány szerint nem lehet megkérdőjelezni népszavazással” – emlékeztetett Bozóki András. 

Csillag szerint az összes ellenzéki párt pillanatnyilag légüres térben mozog, „egyelőre Gyurcsánynak volt egyedül érvényes és politikai értelemben értelmezhető megszólalása az energiaellátás témájában”. Miközben az embereknek megélhetési problémáik vannak és rettegnek, hogy mi lesz itt pár hónap elteltével.

„Ahhoz képest, hogy négy hónappal ezelőtt óriási győzelmet aratott a Fidesz, most óriási lejtmenetben van” – állapította meg a politológus. „A kialakult helyzet rájuk nézve politikailag súlyos. Orbán előre meg szokta mondani, hogy mi lesz, most októbert jelölte meg vízválasztónak.”

Azt a kérdést, hogy milyen a helyzet, Csillag István tömören megválaszolta: „a helyzet katasztrofális, de nem önmagában attól, amit minden nap érzékelünk. Főként attól, hogy a kormánynak fogalma sincs, miért alakult ki ez a helyzet, van-e és milyen jellegű beavatkozásra lehetőség.”

 

 

 

Forrás: hirklikk.hu