Hivatalos dokumentum erősíti meg a magyar külpolitika álláspontját: Oroszország fenyegetést jelent

2026. augusztus 26. 12:20 2026. aug. 26. 12:20

Az új magyar külpolitikai irányvonal szerint Oroszország magatartása nemcsak Magyarországra, hanem Európára és a nemzetközi rendre is veszélyt jelent. A kormány szerint az orosz–ukrán háború a Kárpátalján élő magyar közösséget is komoly kockázatnak teszi ki. Mindez a kedden megjelent kormányhatározatban szerepel, amely az ENSZ Közgyűlésének 81. ülésszakán részt vevő magyar delegáció feladatait és képviselendő álláspontját rögzíti.

A dokumentum szerint Magyarország támogat minden olyan diplomáciai kezdeményezést, amely tartós békéhez és hosszú távú biztonsági garanciákhoz vezethet. A határozat egyúttal egyértelműen rögzíti, hogy Magyarország elítéli az orosz katonai agressziót, és támogatja Ukrajna szuverenitását, valamint területi integritását a nemzetközileg elismert határain belül. A kormány Ukrajna önvédelemhez való jogát is elismeri.

A külpolitikai dokumentum alapján Magyarország továbbra is elkötelezett a multilateralizmus, az átlátható nemzetközi biztonsági környezet és az emberi jogok védelme mellett. A kormány szerint az ENSZ és a multilaterális intézményrendszer megerősítése kulcsfontosságú, ezért támogatja az ENSZ80 kezdeményezést, valamint a hosszú távú nemzetközi stratégiák kidolgozását és a nemzetközi szervezetek magyarországi jelenlétének erősítését.

A dokumentum külön hangsúlyt helyez az orosz–ukrán háború következményeire. A kormány álláspontja szerint Oroszország politikája és katonai fellépése Magyarország, Európa és a globális biztonsági rendszer számára egyaránt fenyegetést jelent. Külön kiemelik a kárpátaljai magyar közösség helyzetét, amely a háború következtében fokozott veszélynek van kitéve. A határozat ezért minden olyan tárgyalási folyamat támogatását sürgeti, amely fenntartható békét és tartós biztonsági garanciákat eredményezhet.

A külpolitikai irányelvek a Közel-Kelet helyzetére is kitérnek. Magyarország szerint el kell kerülni az ENSZ-szervezetek működésének átpolitizálását, miközben a hosszú távú rendezéshez elengedhetetlen a civil lakosság védelme, Izrael önvédelmi jogának tiszteletben tartása, a Hamász lefegyverzése és a gázai humanitárius helyzet javítása.

A dokumentum szerint az izraeli–palesztin konfliktus rendezésének alapját a felek közötti közvetlen tárgyalások jelenthetik. Az Izrael és a Hezbollah közötti konfliktus esetében pedig a kormány a civil lakosság védelmét, Izrael biztonsághoz való jogának elismerését, Libanon szuverenitásának helyreállítását és a Hezbollah lefegyverzését tartja szükségesnek. A határozat egyúttal méltatja az Egyesült Államok és a regionális közvetítők szerepét a közel-keleti konfliktusok lezárásában.

Iránnal kapcsolatban a magyar kormány a katonai eszkaláció helyett diplomáciai megoldást sürget. A határozat szerint Teheránnak semmilyen körülmények között nem szabad nukleáris fegyverhez jutnia. A Hormuzi-szoros esetleges lezárását és a tengeri kereskedelem akadályozását a kormány globális energiabiztonsági kockázatként értékeli, ezért minden olyan kezdeményezést támogat, amely a térség stabilitásának helyreállítását célozza.

Az új külpolitikai irányvonal már korábban is látható jeleket mutatott. Orbán Anita külügyminiszter hivatalba lépése után bekérette az orosz nagykövetet, miután Kárpátalját minden korábbinál intenzívebb orosz dróntámadás érte. A lépést a magyar diplomácia korábbi álláspontjához képest jelentős változásként értékelték.

Forrás: Magyar Közlöny