Holoda Attila: Vecsés után másutt is találhatnak még némi kőolajat

– A Mol hétfőn jelentette be, hogy jelentős mennyiségű kőolajra bukkant Vecsés határában, 2100 méter mélyen. Mekkora jelentőségű az új vecsési olajmező?

– Mim magyarok 1937 óta termelünk kőolajat és földgázt a jelenlegi Magyarország területén. Hatalmas, nagy, új felfedezésekre nem számíthatunk, második Algyő biztos, hogy nem lesz. Ugyanakkor már abból a hozamból, amit most jelentettek – 600 barrel, az olyan 80-85 tonna naponta –, a vecsési egészen jó kútnak számít. Nyilvánvalóan történtek már olyan előzetes becslések, hogy ez mekkora készletet rejthet. Ki nem húzza Magyarországot az olajfüggőség kátyújából, de – a MOL, szerint – ez nagyjából öt százalékkal növeli majd a teljes magyarországi kőolajkitermelést. Én nagyon örülök ennek a találatnak, és bár sokan eléggé szkeptikusan fogadták, hogy „persze, most találták”, azért azt látni kell, három-négy éves kutatómunka eredménye az, mire a geológusok, geofizikusok eljutnak odáig, hogy pontosan ki tudják jelölni egy fúrható objektum helyét. Ám utána még mindig megvan az esélye, hogy nem találnak semmit. Ez most sikeres volt, ezért örülni kell neki.

– Elképzelhető, hogy ezen kívül is még egy csomó olaj van alattunk?

– Az már nem. Második Algyőt már nem fogunk találni. Ugyanakkor ilyen kisebb méretű, néhány százezer tonnás készlettel rendelkező lencséket találhatunk még. Szokták kérdezni, ha már „agyon van kutatva” Magyarország, akkor mégis hogyan lehet itt még olajat találni. Ahogy mondtam, 1937 óta kutatunk és termelünk kőolajat Magyarországon, így el lehet képzelni, hogy a ’37-es módszerek mennyivel korszerűbbek lettek. Ha arra gondolunk, hogy mennyit fejlődött akár a számítástechnika, akár más technológia, nyilvánvaló, hogy a geológiai földtani tudományok is borzasztó sokat fejlődtek. Ebből következően olyan területeket is meg tudunk találni, amilyeneket korábban egész egyszerűen nem is láttunk. Ahogy mondtam, őrült nagy készleteket már nincsenek, de ilyen kicsikből azért még jó néhányat felfedeznek majd.
 
– Magyarországon mikor és hol találtak először ipari mennyiségű kőolajat? 

– A mostani Magyarország területén 1937-ben a Budafa-2. számú fúrásban találták meg az első, ipari mennyiségű kőolajat, ez a Bázakerettye melletti mező. Ezt tekintjük jelenleg a kőolajipar bölcsőjének. Ám az igazsághoz hozzátartozik, hogy az első szénhidrogén-kutatások még a trianoni időszak előtt voltak. Az első komolyabb felfedezésünk 1908-ban volt Kissármáson, ott földgázt találtak. Ez jelenleg Erdélyben található, van is ott egy emlékhely. A dolog érdekessége az, hogy onnan datálja magát a román kőolajipar is, mi meg azt szoktuk mondani, mi találtuk a románoknak is. Majd ezután 1914 körül találtunk kőolajat Egbell környékén, az egbelli mező jelenleg Szlovákiában van. Aztán 1915-16-ban a muraközi területen találtunk, ami jelenleg a horvátoknál van. Amit korábban találtunk, az a trianoni békeszerződés után határon kívülre keveredett. Aztán újra indították ezt a kutatást, a magyar királyi kincstári kutatás fedezte, majd ezt a kutatási jogot eladták a Standard Oil-nak. Ez egy amerikai vállalat volt, a mai Exxon Mobil Corporation jogelődje. Akkor jött létre a MAORT ((Magyar-Amerikai Olajipari Részvénytársaság), amelynek a kutatási eredményeihez jelentősen hozzájárult dr. Papp Simon, aki a magyar olajipar legendája. Ő volt ennek a vállalatnak a főgeológusa, később vezérigazgatója is. Emellett nemzetközi hírű tudós is volt, és sok más ország – például Madagaszkár, Pápua Új-Guinea – neki köszönheti az első geológiai térképét. Ezeken a vidékeken ő csinálta meg az első kutatásokat. Tréfásan úgy szoktuk mondani, ő volt a magyar olajipar Indiana Jonesa. Amikor bejárta ezeket a dzsungeleket, egy kicsit úgy is volt öltözve, az akkori kornak megfelelően. Nagy kalapja, és talán még egy ostora is volt. Mindenesetre legendás alakként emlékszünk rá. Róla és a történetéről szól Galgóczi Erzsébet Vidravas című regénye. Az első koncepciós per is a MAORT nevéhez fűződik. Amikor a kommunista rendszer átvette a hatalmat, akkor 1946 után meggyanúsították a MAORT-ot azzal, hogy elszabotálják a termelést, azért nem találnak olajat. Dr. Papp Simont 1948. augusztus 12-én letartóztatták. A MAORT-perben került a Népbíróság elé, és koholt vádak, többek közt szabotázs alapján halálra ítélték. Ítéletét 1949 elején életfogytiglanra változtatták, nélküle ugyanis megbénult volna a magyar olajipar. A börtönben ő mondta meg, hogy hol érdemes fúrni. Ezért havonta egyszer levelet válthatott vidékre kitelepített feleségével, de a válasz mindig írógépen írva, aláírás nélkül érkezett. Dr. Papp Simon csak hét év múlva, 1955-ben – amikor kiengedték – tudta meg, hogy évekig az államvédelem levelezett vele halott felesége nevében, nehogy bánatában abbahagyja a munkát. Holott az olajcsökkenés jelentős részben az erőltetett termeltetésnek, rablógazdálkodásnak volt köszönhető, ami főleg a II. világháború idején folyt. Ugyanis a németek is nagyon pályáztak a magyar olajra. Már csak azért is, mert volt olyan olajmezőnk – a lovászi –, amelyikben olyan jó minőségű olajat termeltünk, amit gyakorlatilag egy az egyben lehetett tankolni a Tigrisekbe, és működtek tőle. Egyébként, mint mondtam, a mostani területünkön 1937 óta kutatjuk az olajat, eleinte a Dunántúl volt a célkeresztben, később voltak kutatások a Tiszán inneni területeken is. Volt felfedezés még 1937-ben Bükkszéken is, ahonnan a Salvus víz származik, azt is az olajosok találták meg akkor. Ott nem volt ipari méretű a kőolaj előfordulás, ebből következően nem volt jelentős termelés. A II. világháború idején jött létre a Magyar-Német Ásványolaj Társaság, (MANÁT), az ő idejükben Mezőkeresztes és Biharnagybajom térségében voltak felfedezések. Majd a kutatás fókusza lassan áttevődött az Alföldre. Az első nagyobb találat Pusztaföldvár és Orosháza, de az igazán nagy találat Hajdúszoboszló környékén volt. Én még olyan földrajzkönyvből tanultam, amiben még az volt benne, hogy Hajdúszoboszló Magyarország legnagyobb földgázlelőhelye, és hajdúszoboszlóiként nagyon büszke is voltam rá.
 
Természetesen Magyarország legnagyobb találata az algyői mező volt. Ez 1962-ben történt, és 1969-ben készült el az a technológia – ami egyébként a hajdúszoboszlóit másolta le –, amivel lehetővé tesszük azt, hogy ne csak földgázt termeljünk, hanem – és azt már a szovjetek segítségével csinálták meg – mellette a propánt, a butánt és a többi alkotóelemet is szét tudjuk bontani.

– Mikor termeltük a legtöbbet ki?

– A magyar csúcstermelés 1985-re tehető, akkoriban a magyar kőolajtermelés meghaladta a 2 millió tonnát, a földgáztermelés pedig a 4,5 milliárd köbmétert. Onnan kezdve indult el lefelé az ütemezés, voltak hullámvölgyek, alacsony olajár, meg gázár időszakok, amikor nyilván mostohagyerek az ilyen jellegű dolog. Mégis azt mondom, hogy az idén 85 éves magyar szénhidrogén-bányászat igen komoly eredményeket tett le nemzetközi olajipari szinten is. 

– De nem leszünk Szaúd-Arábia…

– Sajnos nem. Hozzáteszem, a kissármási olajmező, amit Erdélyben találtunk, akkoriban a világ harmadik legnagyobb hozamú földgáz kútja volt, és amikor a későbbi dunántúli találatok következtében kifejlődött a dunántúli kőolajipar, akkor bőven elegendő volt az az olaj, amit magunk termeltünk, sőt, még exportáltunk is belőle. Innentől kezdve, elindult a finomítási üzletág kiépítése is. Az első magyar finomító – még a nagy találat előtt – Csepel mellett épült.