Horváth Csaba: a kormány a mai napig nyerészkedik az élelmiszerek áfáján

2023. január 25. 11:15 2023. jan. 25. 11:15

Horváth Csaba a szerdai ülés előtti sajtótájékoztatójában elmondta, a brutális mértékű drágulásokra megoldást jelentene az MSZP javaslata, miszerint az alapvető élelmiszerek áfáját 0 százalékra kell csökkenteni, továbbá kiemelte, a szocialista párt kezdeményezte, hogy 13. havi juttatásként minden nyugdíjas kapjon 205 ezer forintot.

„Elfogadhatatlan és tarthatatlan, hogy miközben az emberek számára lassan megfizethetetlen az alapvető élelmiszerek ára a boltokban, a kormány a mai napig nyerészkedik annak az árán, annak az áfáján” – mondta a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése előtt tartott sajtótájékoztatóján Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője. A szocialista politikus továbbá kiemelte, minél drágább az élelmiszer, a kormány annál nagyobb mértékben nyerészkedik. A Magyar Szocialista Párt ezért javasolta az alapvető élelmiszerek áfájának 0 százalékra való csökkentését, hiszen ez valódi segítséget jelentene az embereknek.

Horváth Csaba elmondta, a kormánynak van eszköze arra, hogy a 27 százalékos áfa csökkentésével az árak is 27 százalékkal csökkenjenek. Zugló polgármestere hozzátette, egyre több helyi lakos keresi fel azzal a problémával, miszerint napról-napra nehezebben tudják kigazdálkodni a bevásárlást. Horváth szerint itt az ideje annak, hogy az „ársapkák kormánya” befejezze a nyerészkedést. A szocialista politikus elmondta, egyre értelmezhetetlenebb, hogy a kormány miért nem akar segítséget nyújtani a magyar embereknek, miközben a magyar infláció az uniós átlag 2,5-szerese, az élelmiszerek inflációs kosara pedig szintén 50 százalék körüli.

Az MSZP fővárosi frakcióvezetője arra is felhívta a figyelmet, hogy az ország nyugati határánál élők már Ausztriában vásárolják meg az élelmiszereket, hiszen ott olcsóbban tudnak hozzájutni. Mindezt úgy, hogy az ott élők többszörösét keresik a magyar béreknek. Horváth Csaba elmondta, a helyzetet enyhítené, ha a kormány 0 százalékra csökkentené az alapvető élelmiszerek áfáját, továbbá kiemelte, az igazi baloldal képviselőjeként az MSZP határozati javaslatot nyújtott be arról, hogy 13. havi juttatásként 205 ezer forintot minden nyugdíjas kapjon. Ezek az intézkedések valódi segítséget jelentenének a nehéz helyzetbe jutott magyaroknak.

Forrás: hirklikk.hu