HVG: három Fidesz-közeli tag érkezik a Mol felügyelőbizottságába

2021. április 1. 11:52 2021. ápr. 1. 11:52

Újabb három kormányközeli, illetve fideszes taggal bővül a Mol felügyelőbizottsága, ha a menedzsment április közepén megszavazza saját előterjesztéseit.

HVG szerint ismét pozícióba kerül Kaderják Péter, aki azon kívül, hogy a Fidesz alapító tagja, nagy tekintélyű energetikai szakember, ám az év elején éppen kitették a szűrét az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkári pozíciójából, hogy aztán március idusán néhány órára kinevezzék az akkumulátorgyártás miniszteri biztosának.

Pozícióhoz jut az fb-ben Dorkota Lajos is, akinek tavaly járt le az elnöki mandátuma az energiahivatalban, korábban pedig Dunaújváros fideszes polgármestere volt.


Az fb harmadik újonca Nagy Márton lesz, aki nem sokkal azután, hogy tavaly nyáron távozott Matolcsy György mellől az MNB-ből, miniszterelnöki megbízott lett, és azóta gazdaságpolitikai tanácsokat ad Orbán Viktornak.

A Mol irányítói eddig sem voltak távolságtartók Orbánnal – írja a lap. Elég csak a focimeccsek VIP-páholyaira gondolni, ahol Hernádi Zsolt, Csányi Sándor és Világi Oszkár is gyakran együtt szurkol a kormányfővel.

A Mol felső vezetésében már egyetlen olajipari szakember sincs. Könnyen kimutatható ugyanakkor, hogy azoknak, akik ebben a körben benne vannak, a Molon kívül is olajozottan mennek az üzleti ügyei. Hernádi Zsolt cége, a Solva Property például 2,8 milliárd forint állami támogatást kapott a Magyar Turisztikai Ügynökségtől esztergomi szállodájának építésére.

A lap szerint az esztergomi hotelt egyébként a Molhoz és Hernádihoz ezer szállal kötődő Garancsi István cége, a Market Zrt. építi, amely az olajcég új székházának a kivitelezője is, miközben a Mol Garancsi fociklubjának névadó szponzora. A Kopaszi gátnál tornyosuló, 28 emeletes Mol-épület épp úgy uralni fogja Budapest világörökségi panorámáját, ahogy az Orbán-kormány vagyonkezelő alapítványai a közéletet.

Forrás: HVG