Indul az újabb nemzeti konzultáció - ezekkel a kérdésekkel inzultál a Fidesz

2018. november 5. 12:50 2018. nov. 5. 12:50

Nincs új a nap alatt: ismét nemzeti konzultációt küld ki a kormány a lakosságnak. Ezúttal ugyan elvileg a családok védelméről lenne szó, de már az első kérdésnél előkerül a migráció.

Elindult az újabb nemzeti konzultáció a Fidesz-kormány részéről, a 8 millió küldeményt hétfőtől kezdi szállítani a Magyar Posta a címzetteknek (elviekben minden 18 évnél idősebb, bejelentett lakóhellyel rendelkező magyar állampolgár kap ilyet). A csomagban található kérdőívet december 21-ig lehet visszaküldeni, ingyen.

Az Index korábbi cikke szerint a konzultációt internetes, tévé- és rádióreklámok, no meg óriásplakátok fogják hirdetni, és a családok védelméről szól.

A kormánypárti Magyar Időknek Novák Katalin családügyi államtitkár nyilatkozott hosszan a konzultációról hétfőn, ám hogy ez mennyi közpénzbe is kerül, arra nem adott pontos választ. Mint mondta, hasonló nagyságrendű lesz, mint az előző konzultációk, de az ár attól is függ, hog hányan vesznek részt benne.

Vagyis több milliárd forintnyi, de akár tízmilliárdnál is nagyobb összegű közpénzt égethetnek el az újabb kampányra, amit amúgy többek közt a jövő tavaszi európai parlamenti választás kapcsán indítottak el.

A Magyar Idők cikkében közölték a 10 kérdést is, amik előtt természetesen a Fidesz szájíze szerint szerkesztett elképzelések olvashatók a világ dolgairól.

Íme:

  • Európa és Magyarország jelentős problémája a népességfogyás. A brüsszeli bürokraták szerint a népességcsökkenést bevándorlók betelepítésével kell orvosolni. Brüsszel ezért akar állandó betelepítési mechanizmust és európai bevándorlási ügynökséget, amely menedzseli a folyamatos migrációt. Mi azonban úgy gondoljuk, hogy bevándorlás helyett a gyermekeket nevelő családok fokozott támogatására és a gyermekvállalás ösztönzésére van szükség.

    Egyetért-e Ön azzal, hogy a népességfogyást nem bevándorlással, hanem a családok erőteljesebb támogatásával kell orvosolni?

  • Jó, ha a gyermekek úgy nőnek fel, hogy látják a szüleiket munkába menni. Magyarországon ez nem mindig volt így. A kormány célja a munka és a család egyensúlyának megteremtése. A magyar állam ezért kötötte a családtámogatásokat munkavállaláshoz, ami hozzájárult ahhoz, hogy hazánkban 2010 óta javul a gyermekvállalási kedv, és ezzel párhuzamosan 12 százalékról 4 százalék alá csökkent a munkanélküliség.

    Egyetért-e Ön azzal, hogy az új családtámogatási programokat a továbbiakban is munkavégzéshez kell kötni?

  • Kutatások szerint a magyar fiatalok több gyermeket szeretnének, mint ahányat végül vállalni tudnak. A gyermekvállalás ideje is egyre későbbre tolódik. Sokak szerint ennek oka, hogy a fiatalok számára komoly anyagi kihívást jelent önálló életet kezdeni és családot alapítani. A fiatalokat ezért jelentős összegű, akár 5-10 millió forintos kamatmentes életkezdési kölcsönnel kell segíteni abban, hogy ha szeretnének, akkor korábban is vállalhassanak gyermeket.

    Egyetért-e Ön azzal, hogy a fiatal házaspároknak támogatást kell adni az önálló életkezdéshez?

  • Komoly feladat egy édesanya számára, hogy egyszerre teljesítsen otthon és a munkahelyén. Kiemelt figyelmet érdemelnek azok az édesanyák, akik több gyermeket is nevelnek, és emellett a munka világában is helytállnak. Sokak szerint érdemes megfontolni, hogy a legalább három gyermeket felnevelő, és emellett munkát is vállaló édesanyák erőfeszítéseit Magyarország életre szóló támogatásokkal ismerje el.

    Egyetért-e Ön azzal, hogy több gyermek vállalása esetén több támogatást kell adni?

    Egyetért-e Ön azzal, hogy a legalább három gyermeket vállaló édesanyáknak kiemelt támogatást kell adni?

  • Magyarországon nagy számban élnek olyan édesanyák, akik a munkában töltött évek után négy, öt vagy több gyermeket is nevelnek. Legalább négy gyermekről gondoskodni felér egy teljes állással. Éppen ezért megfontolandó, hogy ezen édesanyák esetében az állam magasabb juttatással is elismerje a főállású anyaság intézményét.

    Támogatja-e Ön azt, hogy az állam ismerje el a valódi főállású anyaság intézményét?

  • Sokak szerint fontos, ha a gyermekvállalást követően a szülők, ha szeretnének, mihamarabb visszatérhessenek a munkahelyükre. A kormány ezt vette figyelembe, mikor 2014 elején életbe léptette a gyed extrát. Ennek lényege, hogy a gyed és a gyes folyósítása mellett már korlátlanul lehet munkát vállalni. Sokak szerint további eszközökkel is támogatni kell a gyermeküket nevelő anyák munkavállalását.

    Egyetért-e Ön azzal, hogy a kormány támogassa a gyermeküket nevelő nők munkavállalását?

  • A beteg, önellátásra képtelen gyermekek otthoni gondozása elismerésre méltó szolgálat. Szeretnénk megbecsülni azokat, akik tartósan beteg gyermeküket tartósan otthon ápolják. A kormány ezért döntött úgy, hogy gyermekek otthongondozási díja (gyod) januártól havi bruttó 100 ezer forintra nőjön. A cél az, hogy ez a támogatás 2022-re elérje az akkori minimálbér összegét.

    Egyetért-e Ön azzal, hogy a beteg gyermeküket otthon ápoló családtagok nagyobb támogatást kapjanak?

  • Gyermekeinkre egyre több veszély leselkedik, hiába tesznek meg mindent a szülők védelmük érdekében. Magyarország Alaptörvénye szerint "minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz." A kormány fontos feladatának tartja, hogy időről időre áttekintse a gyermekvédelem magyarországi helyzetét és szigorúan fellépjen a gyermekek egészségét, fejlődését veszélyeztető jelenségek ellen.

    Egyetért-e Ön azzal, hogy gyermekeink szellemi, lelki és fizikai fejlődése olyan érték, amelyet a magyar államnak is védenie kell?

  • A gyermekek érdekei sokszor háttérbe szorulnak. Magyarország Alaptörvénye úgy rendelkezik, hogy "a szülők kötelesek kiskorú gyermekükről gondoskodni". Sokak szerint ezt ki kell egészíteni azzal, hogy a gyermekeknek joga van családban, lehetőség szerint az anya és az apa szerető gondoskodása mellett felnőni.

    Egyetért-e Ön azzal az alapelvvel, miszerint a gyermeknek joga van anyához és apához?

  • Magyarországon a 2002-ben hatalomra jutott szocialista-liberális koalíció eltörölte a gyermekek után járó adókedvezményt és más családi támogatásokat. Sokak szerint a felelős gyermekvállalás egyik feltétele a kiszámíthatóság és a biztonság, ezért kétharmados védelemben kell részesíteni a gyermeket nevelő családoknak járó támogatásokat.

    Egyetért-e Ön azzal, hogy a gyermeket nevelő családoknak járó költségvetési támogatások kétharmados védelmet kapjanak?