Jogerősen is Tóth Bertalan nyert a MET Zrt-vel szemben

2019. július 9. 16:50 2019. júl. 9. 16:50

Igazat adott a Kúria Tóth Bertalannak, az MSZP elnökének abban a 2015-ben indult ügyben, melyben az állami MET cég machinációit fideszes gázlopásnak nevezte, amit a cég erősen zokon vett.

A 444 cikke szerint véget ért a Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, szocialista országgyűlési képviselő és a MET energiakereskedő cég közötti pereskedés, a Kúria ugyanis az elmúlt napokban közölt ítéletében úgy döntött (maga az ítélet márciusban megszületett, csak most postázták ki), hogy a cég ügyeivel foglalkozni közügynek számít, Tóth Bertalan pedig megalapozott állításokat tett.

Tóthot ugyanis azután perelte be a cég (plusz még Szél Bernadett akkor még LMP-s országgyűlési képviselőt, valamint az Indexet és a 444-et), hogy a szocialista politikus egy 2015-ös sajtótájékoztatón fideszes machinációknak, fideszes gázmutyinak és egyebeknek nevezte a MET gázügyleteit. Tóth Bertalan ezt - és még másokat - azokra az iratokra alapozva jelentette ki, amelyeket korábban közérdekű adatigényléssel kért ki a cégtől (amelyhez az államnak is köze van).

A MET a cikk szerint 2011-2014 között kedvezményes áron vehetett földgázt a magyar államtól, viszont azt elvileg a távhős támogatási rendszer átszervezése miatt magasabb rezsit fizetni kénytelen fogyasztóknak kellett volna eladnia. Ám ezt az állam nem ellenőrizte, mint ahogy azt sem ellenőrizte, hogy mit tett a MET azzal a külföldről árverés nélkül behozott földgázzal, amire a lehetőséget egy bonyolult konstrukción keresztül maga az állam adott lehetőséget. "A MET miniszteri rendeleteknek köszönhetően fért hozzá egy korlátozott piachoz, és az állami MVMP közreműködésével szerezhetett jelentős hasznot" - áll a cikkben.

A MET tulajdonosai között egyébként a 2010-es évek elején megtalálható volt például Garancsi István, Orbán Viktor miniszterelnök barátja is.

A MET Tóth Bertalant 22 millió forintra perelte be, amit részben sérelemdíjként, részben pedig mint a rossz hírkeltés miatt elmaradt haszonra hivatkozva kért. Tóth mind első és másodfokon megnyerte a pert, a MET eztán forudlt a Kúriához, ám végül ott is Tóth Bertalan nyert.

Közügy

A 444 által megszerzett ítélet szerint a Kúria úgy látta, a MET érvelése ellenére közügy a velük való foglalkozás:

"A külföldről történő gázbeszerzés, az árak nagysága, az elért haszon és a haszon élvezőinek személye (annak megismerhetősége) az állami szerepvállalásra is figyelemmel egyértelműen közérdeklődésre számot tartó kérdés, vagyis közügynek minősül."

Emiatt aztán a tűrési kötelezettségüknek is nagyobbnak kell lennie, mint általában:

"önmagában ugyan a felperes nem minősül közéleti szereplőnek, de a közügy vitatása kapcsán a tűrési kötelezettsége gyakorlatilag a közéleti szereplőjével azonos."

A Kúria úgy látta, hogy Tóth Bertalant megillette az ügyben a véleménynyilvánítás szabadsága, amibe kisebb pontatlanságok is belefértek:

"A Kúria szerint a jelen esetben a gázellátás gyakorlata közérdeklődésre számot tartó ügynek minősül, ezért a véleménynyilvánítás korlátjának gyakorlatilag csak a gyalázkodás tilalma minősül. Nem lehet a Kúria feladata az, hogy politikusi véleményeket értékeljen, vagy arról foglaljon állást, hogy a felperes konkrét gazdasági szerepvállalása mennyiben volt közgazdaságilag indokolt, vagy sem."

A Kúria a "lopás" szó használatát sem találta erősnek, mégpedig ezért:

"a »lopás« kifejezés a Kúria szerint is erőteljes minősítése egy gazdasági folyamatnak abban a körben, hogy a keletkezett haszon nem az állami vagyont vagy a fogyasztókat (az árakon keresztül), hanem egy magáncéget illetett meg. Ez a körülmény a véleménynyilvánítás szintjén akár ilyen erőteljesen is kritizálható – a kritika értéktartalmától függetlenül is."

Az Orbán és Garancsi közti jó viszony is előkerült, mint ahogy az offshore-háttér is:

"az off-shore háttérre utalásnak van valóságalapja, Orbán Viktor személyének emlegetése pedig kifejezetten politikai véleménynyilvánítás keretében történt, Garancsi István tulajdonlására figyelemmel, aki egyáltalán nem cáfolt módon jó személyes kapcsolatban áll a miniszterelnökkel, a haszon összegére utalás pedig egyfajta becslés lehetett."

A MET az ítélet után egy közleményben arról dünnyögött, hogy Tóth Bertalan nem tudta bizonyítani állításait, nem mondott igazat, ám a Kúria döntését elfogadták, noha egyetérteni nem tudtak vele.

A MET és a magyar állam közti üzlet - amely valakiknek több tízmilliárdos hasznot hozott - 2015-ben lezárult, a több magyar és egy orosz tulaj kivonult a cégből, amely nemrég a Fekete-tengeri olajmezők kapcsán vétette észre magát.

Tóth Bertalan Facebook-oldalán ezzel a szöveggel emlékezett meg a végső ítéletről a napokban:

"A MET szerint nem közérdekű adat, hogy éveken keresztül több milliárd forinttal meglopták a magyar embereket és nyerészkedtek rajtuk. Az elmúlt években minden pert megnyertem ebben az ügyben és a korrupt hatalom szemét szúrja, hogy fényt derítettünk a több milliárdos gázmutyijára."

Forrás: Pécsi STOP/444