Jogerősen pert nyert a Hírklikk a Magyar Nemzet újságírója ellen!

2020. december 19. 16:21 2020. dec. 19. 16:21

A Pécsi Ítélőtábla elutasította Bácskai Balázs, a Magyar Nemzet újságírójának mindkét helyreigazítási igényét, amelyet a kormánypárti internetes újság dolgozója a Hírklikk szerkesztősége és kiadója ellen indított. A másodfokú bíróság jogerős ítéletéből kiderül, hogy az internetes újság elhallgatta a tényeket, amikor a portálon bemutatott covid vírus tesztelő gépről egy „Masinamese” című cikket írt. Illetve a kormány szolgálatában álló online újság nem közölt teljeskörűen egy egyébként általa kért és általa hangfelvételen is rögzített interjút, ehelyett hazugságokat terjesztett az egyébként bizonyítottan hatékonyan használható covid gyorstesztelőn. Az újságíróként alkalmazott Bácskai Balázs köteles 647.000 forint perköltséget és 84.000, forint illetéket megfizetni.  

„Az M1- meghamisította a velem készült interjút, ezért be is pereltem” – panaszolta a Hírklikknek még július 9-én Németh Károly, aki ellen egy vírus tesztelő gép miatt valóságos hajszát indított a kormányzati sajtó jelentős része. A Hírklikken megjelenő Németh interjújára azonban nem az újabb hírhamisítással megvádolt közszolgálati csatorna Híradója reklamált, hanem némi meglepetésre a Magyar Nemzet újságírója, Bácskai Balázs.  

Azt történt ugyanis, hogy a kormányközeli lap újságírója is interjút kért a gyorstesztelőről. Németh Károly azonban már élt a gyanúperrel és ragaszkodott a véglegesnek szánt szöveg megjelenés előtti jóváhagyásához. Mint kiderült, nem teljesen alaptalanul, ugyanis a tények megfelelő ismeretéhez a Bácskai által készült interjúban nyolc-tíz javításra is szükség volt. Ezek után tehát Németh csak módosításokkal hagyta jóvá a cikket. Az ily módon elfogadott korrekt interjút azonban a Magyar Nemzet már nem jelenhetett meg hasábjain, sem az online újságban, július 6-án este 10 óra 10 perckor 3 órán belül hiába küldte vissza Németh Károly az általa módosított és így jóváhagyott cikket Bácskai Balázsnak. 

Másnap, azaz július 7-én hajnali 6 órakor megjelent viszont a jobb napokat látott internetes újságban a Bácskai Balázs által jegyzett „Masinamese” című cikk, amelyet a bíróság úgy értékelt, hogy a címéből, de az írás tartalmából az a következtetés vonható le, hogy Bácskainak – kollégának nem szívesen nevezném – halvány fogalma sincs a tesztelésre szolgáló gépről, arról semmiféle információval nem rendelkezik, sőt valójában még a létezéséről szóló hírt is mesének tartja.  

Pedig, mint arra Litresits András ügyvédünk felhívta a figyelmet a jogerős bírósági ítélet ebben a körben az alábbiakat rögzítette (idézet): 

A felperes által Németh Károllyal készített - meg nem jelent - interjúban az F/9. számú irat tanúsága szerint a felperes azt a kérdést tette fel Németh Károlynak, hogy meg tudná-e nevezni a gyártót vagy típusát, hogy esetleg ő is utána nézhessen. Kérdésre Németh Károly a következő választ adta: >>"Hát hogyne, hát ha ad egy email-címet, akkor átküldöm. Nagyon egyszerű. Az interneten még a belga bevizsgálási eredményt is megtalálja, az olasz itt van nálunk, azt is át tudjuk küldeni. [5:00] Itt a CE-minősítés, itt az ISO-minősítés, mindenhol a legjobbat kapta. Hát átküldjük, ezzel nincsen probléma, nekünk nem kell semmit titkolni, tudja?"<<” 

A sajtóperben csatolásra került azon e-mail is, amelyben július 6-án, 13 óra 17 perckor Németh Károly azt írta Bácskai Balázsnak, hogy (idézet) 

Telefonbeszélgetésünkre hivatkozással alább csatoltan küldök néhány információt a géphez. 

Kérem, mielőtt esetlegesen ezzel a témával kapcsolatban bármilyen cikket nyilvánosságra hozna, tegye meg azt a szívességet, hogy előtte megküldi részemre egyeztetés céljából!! Nem szeretném, ha újabb esetleges "félreértések" miatt egy végeláthatatlan média "háború" folytatódna a különböző fórumokon! Nem ez a cél, és ebben nem kívánok/kívánunk eszközök lenni.” 

Bácskai Balázs (aki elvileg újságíró) azonban másnap ezt figyelmen kívül hagyva nem a Németh Károly által módosított és általa úgy jóváhagyott cikket, hanem a „Masinamese” című cikket jelentette meg a magyarnemzet.hu oldalon. 

Továbbá a szerkesztőség prezentálta azt az emailt is, amelyben Szlávik János, a Dél-Pesti Kórház osztályvezetője elismerően beszélt az említett vírustesztelőről. Ám a kormány szolgálatában álló újságot a vírusjárvány kellős közepén, amikor a gyorsteszt hiánycikknek számított, nem érdekelték a berendezést érintő valós részletek. A jelek szerint a Híradóval vállvetve le akart járatni mindenkit, közte Hírklikk szerkesztőségét is, hogy megfeleljenek valamilyen, számunkra ismeretlen felsőbb érdeknek.  

Még azt az arcátlanságot is elkövette a Magyar Nemzetnél újságíróként alkalmazott Bácskai Balázs, hogy a Magyar Nemzetet sajtóperekben rendszeres képviselő Kosik Ügyvédi Irodával beperelte a Hírklikk szerkesztőségét és kiadóját. Feltételezhetően a hatalom támogatását és érdekeit érezve maga mögött, a Hírklikket akarta megalázó helyreigazításra kényszeríteni. Mi természetesen visszautasítottuk a kérést a perben. Ámbár aki figyeli a napi politikát, jól tudja, hogy a hazugságból – ha sokszor ismételgetik –könnyen igazság lehet. Mindez fordítva is igaz: az igazságot a kormányzati sajtó, a televízió, rádió és újság segítségével könnyű a földbe tiporni, és hazugságnak beállítani. 

A Pécsi Ítélőtábla azonban visszautasította a Magyar Nemzet újságírójának helyreigazítási kérelmét, s egyben kötelezte 647 ezer forint perköltség, valamint összesen 84.000,- forint illeték megfizetésére is. Az ítélet jogerős.  

Forrás: Hírklikk/Szerző: Kardos Ernő