Jövőre megint átalakítaná a kormány a szakképzési rendszert

2019. március 16. 09:37 2019. márc. 16. 09:37

A kormány megint átalakítaná a szakképzési rendszert, mert még mindig kevesen választják ezt a fajta képzést a gimnáziumok helyett. A tervek szerint a diákok az ötéves képzés végén egyszerre érettségiznének és tennék le a technikumot, és egyes egyetemi szakokra könnyebb lenne a bejutásuk.

Ismét átalakítaná a kormány a szakképzési rendszert (három éve volt már egy), ezúttal osztrák mintára, erről Parragh László iparkamarai elnök és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter beszélt egy szakképzéssel foglalkozó fővárosi eseményen. Parragh szerint arra kell törekedni, hogy olyan képzést nyújtsanak, amilyenre a magyar gazdaság hasznát veszi. A változásokat már 2020-ban életbe léptetnék.

Az RTL Klub Híradója szerint az újabb átalakítást azért határozhatták el, mert nem elég népszerű a szakképzés: tavaly a rendelekzésre álló 50 ezer férőhelyre mindössze 18 ezren jelentkeztek.

Az átalakítás során az ígéretek szerint

  • emelni fogják a szaktanárok bérét, hogy minél több szakembert tudjanak a piacról az oktatásba csábítani.
  • Új ösztöndíjrendszert dolgoznak ki, a szakképző iskolákban minden diák ösztöndíjt kaphat, de a másik részét eredményes vizsga után kaphatják meg. A tanulószerződést felváltó tanulói munkaszerződéssel pedig a duális képzésben részt vevő fiatalok munkajövedelmet kaphatnak.
  • Felújítják a szakiskolákat, lecserélik az oktatásra szánt gépeket.
  • A szakgimnáziumokból ötéves képzési rendszerű technikumok lesznek (ismét).
  • Az Innovációs és Technológiai Minisztérium honlapján megjelent közlemény szerint "a jelenlegi szakgimnáziumi 4+1 struktúra helyébe az 5 éves technikumi képzés lép, amelynek zárásaként a négy közismereti tantárgyból kell érettségi vizsgát tenni. Az ötödik érettségi vizsgatárgyat a szakmai vizsga váltja ki, emeltszintű érettségi tárgynak megfeleltetve". A sikeresen érettségizőknek pedig könnyebb lenne egyes szakirányú egyetemi képzésekre bejutniuk a tervek szerint.

    A lemorzsolódás ellen is van ötlete a minisztériumnak: akik végzettség nélkül hullanak ki a szakiskolákból, azok úgynevezett műhelyiskolában szerezhetik meg a szakmai végzettséget.

    A Független Diákparlament képviselője az RTL Klub Híradójának elmondta, jó lenne, ha a kormány egy-egy változtatás előtt jó előre szólna a diákoknak és tanároknak, hogy mire is készülnek, mert a gyorsan lezavart átalakítások bizonytalanságot szülnek. Évek kellenek ugyanis, mire egy kiforrott rendszer vonzóvá teszi a szakképzést - most pedig három év után jön megint egy újabb átalakítás.